tóth gabi
Tudj meg mindent a májusi kertek királynőjéről!
A pünkösdi rózsa az egyik legszebb virág, amiben sajnos csak májusban és júniusban gyönyörködhetünk. Virágzása pünkösd idejének ünnepére esik, innen is ered a népnyelvi elnevezése. Eredeti nevén piros vagy kerti bazsarózsa, de nevével ellentétben nem a rózsafélékhez tartozik, csak a virága hasonlít rá. Kínában több mint 2000 éve termesztik, segítségével a sárgaságot, a hólyaghurutot, és még a reumát is tudták gyógyítani elődeink. Azt viszont fontos tudni, hogy a gyökérgumókon kívül az egész növény mérgező, ezért gondozásánál nem árt az óvatosság. Igen hosszú életű a bazsarózsa, akár 100 évig is elélhet. Nagyon hálás növény, Átvészeli az extrém hideget, de a perzselő nap sem tesz benne kárt. Talajra sem igényes, a jó körülményeket meghálálja évről-évre egyre bőségesebb virágzással. Az árnyék azonban nagy ellensége, mert pusztulásra ítéli a növényt.
A helyének a meghatározásánál figyelembe kell venni azt, hogy a pünkösdi rózsa kifejezetten szereti a napfényt. Érdemes a kert melegebb, naposabb részére ültetni, ahol állandóan éri a nap.
Enyhén savanyú vagy semleges kémhatású talajt igényel.
Ültetéskor keverjünk szerves trágyát a talajhoz, és körülbelül 10 cm mély gödörbe rakjuk bele. Fontos tudnivaló, hogy legkésőbb augusztusig el kell ültetni ahhoz, hogy a tél beállta előtt gyökeret eresszen.
Oda kell figyelni a trágyázására, mert ha túl sokat adunk neki, könnyen kiégetheti a növényt. Elegendő ültetéskor és ősszel megtrágyázni a földjét.
Nagyon szereti a nedves talajt, ezért próbáljuk meg mindig nyirkosan tartani. Locsoljuk minden nap, de ne a növényt, hanem kifejezetten az alatta lévő talajt.
Metszése tavasszal történjen, a száraz, elöregedett ágakat gondosan távolítsuk el róla, valamint az egész bokrot metsszük egy kissé vissza.
Ha sokkal több és nagyobb virágokat szeretnénk, akkor távolítsuk el az oldalsó rügyeket – meghálálja a növény.
Még a fagy beállta előtt be kell takarni a pünkösdi rózsa tövét, nehogy elfagyjon. Száraz falevelek vagy faforgács tökéletesen megfelel erre a célra.
Ha ezekre a kérdésekre kielégítő választ tudunk adni, akkor a pünkösdi rózsánk illatos és gyönyörű virágokat fog hozni évről-évre.