Létrehozva: 2021.12.02.

Megérkezett 2022-es év szerelmi horoszkópja, kapaszkodj!

Kivételes évet írunk 2022-ben. Vajon mit igérnek a csillagok a szerelemben? Kiderül kiknek lesz sosdöntő időszaka a párkapcsolat területén.

2022-ben a Jupiter a Halakba lép és nagy változást hoz. A szerelemben sokaknak nagyon jót ígér. Itt a nagy szerelmi horoszkóp, megtudhatod mit tartogat ez az év, mit hoz az egyes csillagjegyeknek.

Nagy szerelmi horoszkóp
Fotó: Shutterstock

Kos

A Kosok számára a nyár hozza el a nagy Őt. Addig csak kalandokra számíthatsz. Ha pedig párkapcsolatban élsz, akkor lelkesen, többször is közeledni fog a párod, jobban mint bármikor. Vedd észre és engedd mélyebben a szívedhez. Ebben segítenek téged a bolygók az elkövetkezendő évben.

Bika

Ideje bezárni a nyitott ajtókat! Még egyedül is jobb lenni átmenetileg, mint több megvalósulatlan illúzióban lenni. Ha pedig éppen egy házas emberre vársz, hogy melléd álljon, akkor épp itt az ideje elengedni. Észre fogod venni ebben az évben, hogy ki az, aki felé érdemes valójában nyitnod. Párkapcsolatból ne akarj kitekinteni, érdemes a régi szerelemért is tenni.

Ikrek

Ideje végre az emberi kapcsolatok mélységére koncentrálni. Így juthatsz el ősszel a szerelemig is. Nyitott szívvel esélyes vagy arra, hogy ez az évszak elhozza végre a partnert az életedbe. Nem lesz könnyű az év, de megéri változtatni és nem a felszínen kapirgálni. Ez a párkapcsolatokra is igaz. Mélyülj!

Rák

Extra odafigyeléssel, a kapcsotatod szintet léphet. Egyedülállóként pedig ígéretes éved lesz, engedj egy kicsit a családra való figyelésből, vedd észre mi zajlik körülötted. Nem leszel egyedül. Bármi megtörténhet, egy kaland is és egy hosszú kapcsolat is benne van a pakliban.

Oroszlán

Jövőre nagyon energikus leszel, nem a szerelmi életed lesz az első, de ha sikerül egyensúlyba tartani a fejlődésed és a párkapcsolatot, akkor csodákban lesz részed. Tavasszal egy utazás, mindent a helyére tesz, ebből tudsz majd táplálkozni, a párod pedig nem csak türelmes, de vidám is lesz melletted. Ha egyedül vagy még, ne keseredj el, ősszel változást hoznak a bolygók.

Szűz

Szerelmi leckékből nem lesz hiány, rengeteget fejlődhetsz általuk. Ilyen év is kell, még egy Szüznek is. Szórakoztató, élményekben gazdag időszak ez neked. Párkapcsolatban is rengeteg vidámság, és élettel teli nap vár rád. Nem lesz okod panaszra. Végre, egy kis könnyedség a magánéletben.

Mérleg

Választás elé kerülhetsz az életedben. Nagy fejlődés ez neked, a szív és az elme harcol egymással. Lehet végetér egy hosszú kapcsolatod. Ne bánkódj, csak előrébb vihet. Érdemes végig gondolni valójában mire is vágysz. Könnyebb lesz dönteni merre menj. Nyáron felbukkanhat egy új szerelem.

Skorpió

Izgalmakkal teli év vár rád. A szerelem teljesen elveszi az eszed. Ez aztán nem jellemző rád, de hidd el megtörténik. Minden eddigi belső küzdelmed értelmet nyer, letisztul és végre a kapcsolataid, nem csak a párkapcsolatod a helyére kerülnek. Mozgalmas hónapok előtt állsz. Néha azért vedd észre majd, hogy más is van az életben, mint a szerelem!

Nyilas

Év közepére találhatsz egy új partnert, nem lángoló szerelemmel érkezik meg, de hosszú távra tervezhetsz. Intellektuálisan nagyon kiegészít majd, sőt a kalandozásaidban is partner lesz. Végre lesz kivel elutaznod, vagy tervezned. Emelitek egymást az életben. Ha párkapcsolatban élsz, akkor év közepére megerősödik a kötelék köztetek.

Bak

Eljött az ideje, hogy feldolgozd a régi sérelmeidet, és új nézőpontból lásd az életed. Ez nagy segítségedre lesz abban, hogy a kapcsolatod teljesen más irányba menjen el. Ismét beleszeretsz a partneredbe, és mosoly lesz az arcodon. Ha egyedül élsz, akkor végre átlendülsz azon az akadályon, ami hosszú ideje korlátozott. Ez az év a szerelemben a te éved. Bármi is történjen, pozitív irányba visz. Végre boldog lehetsz.

Vízöntő

Semmi más dolgod nincs, csak kitárni a szíved és pozitívan gondolkodni. Minden amire vágysz a szerelemben megkapod. Nagyon nagy lehetőségek rejlenek ebben az évben a Jupiter támogatását élvezheted. Merj nagyot álmodni mindenben, a párkapcsolatban pedig engedd meg, hogy megtörténjen az igazi csoda. Kulcsszó a megengedés.

Halak

Szenvedélyre vágysz egy jó ideje? Ne aggódj, áldásként érkezik meg életedbe. Talán félsz attól, hogy befogadd, de nyilvánvalóvá válik a lehetőség, ami sokáig fog tarttani utána. A türelmetlenség teljesen felesleges, de a tétovázást megengedheted. Hogy ez a szenvedély honnan érkezik? Ez egy jó kérédés. Amint megtalálod magadban, felidézed az érzést, a térben megjelenik. Tedd fel a kérdést, te valójában mit szeretnél. Ha a választ megleled, elsőprő szerelem lesz a tied.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

EZO

Négy csillagjegy, amelyik jól leplezi az érzéseit

EZO

5 csillagjegy, aki feltétel nélkül szeret, történjék bármi

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

EZO

Pengeélen táncol: kiderült, melyik a leghűtlenebb csillagjegy!

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged