Létrehozva: 2019.01.25.

Teljesen kiakasztotta a netet ez az anyuka, ízekre szedték őt

A véleménye kiverte a biztosítékot sokak körében, így nagy vita kerekedett.

Nagy port kavart a neten egy anyuka hozzászólása egy kismama fórumon. A hideg napokon sokak immunrendszere legyengül, sokkal fogékonyabbak vagyunk a fertőzésre, ő pedig éppen azért arra hívta fel a figyelmet, hogy nyilvános helyen tüsszenteni szerinte illetlenség. Sőt odáig ment az érvelésben, hogy egyszerűen megtiltaná az embereknek, hogy bárhol tüsszentsenek, inkább fojtsák magukba vissza, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

A reakciók persze teljesen megoszlanak.  Nem kis vita kerekedett a dologból... LAPOZZ!


Az emberek egy része egyetértett a gondolattal, és azt javasolta, mindenki inkább maradjon otthon, ha már egyszer úgy alakult, hogy beteg.

Mások viszont teljesen felháborodtak, mondván, hogy sajnos egy betegség miatt az élet sokszor nem áll meg, és akkor is kénytelenek vagyunk ügyeket intézni vagy éppen a teendőinket ellátni, ha megfáztunk. Abban persze a legtöbben egyetértettek, hogy minimum tegyen egy zsebkendőt a szája elé, aki fertőző beteg.

De hogy otthon maradjanak vagy kitaszítsák őket ilyesmi miatt, azt a legtöbben kikérték maguknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

CSALÁDOK

"Meghízott a feleségem a terhessége alatt, most már egyáltalán nem kívánom szexuálisan"

CSALÁDOK

"Hozzámentem egy 25 évvel idősebb férfihoz, de nagyon megbántam"

CSALÁDOK

Sok szülő elrontja, így tilos és veszélyes altatni a babákat!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van