Létrehozva: 2021.09.15.

Fogadási csalásokkal összefüggésben mintegy 1400 embert állítottak elő

Összehangolt európai és ázsiai rendőri akció során labdarúgó-mérkőzésekhez kapcsolódó fogadási csalásokkal összefüggésben 28 országban közel 1400 embert állítottak elő.

Az Interpol honlapjának keddi tájékoztatása nyomán ez már a nyolcadik ilyen jellegű akciójuk volt, a mostani műveletek során lefoglaltak 7,9 millió amerikai dollár értékű készpénzt, valamint számítógépeket és mobiltelefonokat, amelyek 465 millió dollár értékű fogadásokhoz kapcsolódnak.

Hozzátették: az egyik központ Hongkong volt, ahol több mint 800 személyt állítottak elő – köztük az egyik csoport feltételezett vezetőjét -, lefoglaltak 2,7 millió amerikai dollár értékű készpénzt, valamint megszereztek egy olyan adathordozót, amelyen többszáz millió dollárt eredményező fogadásokról találtak részleteket. Ez a helyi rendőrök egyik legsikeresebb ilyen jellegű akciója volt.

A lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet kiemelte: a gyanús fogadások kapcsolódnak a sportág legutóbbi, nyári Európa-bajnokságához is.

Az Interpol emlékeztetett: az illegális szerencsejáték óriási nyereséget termel különböző bűnszervezeteknek, valamint melegágya a pénzmosásnak és a korrupciónak. Az eddigi nyolc akció során összesen 19 100 embert állítottak elő, 63 millió amerikai dollár értékű készpénzt foglaltak le, és több mint négyezer illegális fogadást lepleztek le, amelyek 7,3 milliárd amerikai dollár értékű forgalmat generáltak.

A közleményben felsorolt 28 közreműködő ország között szerepel Magyarország is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!