Létrehozva: 2021.04.11.

Ez durva, a tavsznak lőttek: jövő héten megint fázni fogunk

smét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn napközben napos idő lesz a jellemző, majd délutántól nyugat felől megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A szél napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, estétől viharos lökések lehetnek. A leghidegebb órákban 3-9 fok lesz, napközben 18-24 fokig melegszik a levegő.

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, az északkeleti megyékben a déli órákig lehet vékonyabb a felhőzet, ott rövid időre kisüthet a nap. Többfelé várható csapadék, a nap második felétől már egyre intenzívebb eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon és a Dunántúli-középhegységben havas eső, havazás valószínű, néhol zivatar is lehet. Nagy területen lesz erős, a Dunántúlon és az északkeleti megyékben viharos a szél. A hőmérséklet hajnalban 2-10 fok között alakul. Napközben a hőmérséklet az ország nagyobb részén alig változik, sokfelé a délutáni órákban általában 3-10 fok között lesz, az ország keleti területein viszont még 11-19 fok is lehet.

Szerdára virradó éjjel országszerte előfordul csapadék: a Dunántúlon és az Északi-középhegységben havas eső, havazás, másutt eső. A hajnali, reggeli óráktól csökken a csapadék, estefelé inkább már csak az északkeleti megyékben várható vegyes halmazállapotú csapadékra. A Dunántúlon és az északkeleti megyékben továbbra is lehetnek viharos széllökések. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 3-9 fok között valószínű.

Fotó: Pixabay.com

Csütörtökön több helyen várható eső, zápor, a Dunántúlon és az Északi-középhegységben havas eső, hó is előfordul. A szél erős, a Dunántúlon viharos lesz. Hajnalban 0-5, délután 3-9 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken is jellemzően felhős lesz az ég, csak kevés helyen süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan – nagyobb eséllyel a Tiszántúlon és az északkeleti megyékben – fordulhat elő kisebb eső, zápor. A Dunántúlon és Zemplén környékén erős lesz a szél. A leghidegebb órákban 0 és 5, délután 6-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék már sehol sem valószínű. A Nyugat-Dunántúlon és a Zemplénben erős széllökések is várhatók. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5, a délutáni órákban 11 és 16 fok közötti értékek várhatók.

Vasárnap több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Továbbra is erős lesz a szél a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplénben. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Teljes az összeomlás: megadták magukat az ukrán katonák, szinte hihetetlen, ami utána történt

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

borsonline.hu

Lebukott! Kiderült, egy párt alkot-e Hunyadi Donatella és táncpartnere

magyarnemzet.hu

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool

ripost.hu

„Homlokon is ütötte magát" – autista kisfiúnak esett neki egy szolnoki buszsofőr

hirtv.hu

Több embert agyonlőtt egy fegyveres Las Vegasban

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

mindmegette.hu

Az egyik legnagyobb élelmiszerbolt is bezár december 24-én

ripost.hu

Bunyós Pityunak fogalma sem volt, hogy világsztár akar haverkodni vele

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

„Nem csak azért viszem, mert a név kötelez” – Zichy Anikó

ÉLETMÓDI

Kutyát kap a gyerek karácsonyra? Így lesz problémamentes az örökbefogadás

ÉLETMÓDI

Úgy érzed, eltávolodott tőled a gyereked? Itt vannak a pszichológus tanácsai

ÉLETMÓDI

Akár évekig is lappanghat bennünk: a 2-es típusú cukorbetegség 13 lehetséges jele

ÉLETMÓDI

Felpörög a fűtési szezon, így ellenőrizzük a radiátort!

ÉLETMÓDI

A randevúzási szakértő szerint ezt az egy kérdést mindig tedd fel a pasinak az első találkozón

ÉLETMÓDI

Négy hiba, amit tésztafőzés közben elkövethetsz