Létrehozva: 2019.12.23.

A pszichológusok elárulták: ezzel a trükkel tűnhetsz magabiztosabbnak

Zseniális, mennyire egyszerű és hatásos a módszer.

Minden embert elfog időnként a bizonytalanság. Ráadásul megesik, hogy éppen olyankor történik ez, amikor a leginkább szeretnénk magabiztosnak és határozottnak látszani. A szakértők szerint azonban akadnak olyan praktikák, amelyek igazán sokat segítenek, és amelyeknek köszönhetően senki más számára nem derül ki, hogy valójában jobban szorongsz belül, mint amennyire szeretnél.

Hogy mitől látszik majd ennyivel erősebbnek az önbizalmad? Kövesd ezeket az aranyszabályokat.

1.Testtartás

Húzd ki magad, tartsd magad egyenesen, állj vagy ülj stabilan a fészkelődés helyett. Tekinteted minél kevesebbet cikázzon, hangod pedig legyen nyugodt, dallamos, kissé inkább mélyebb, mint magasabb. Tagoltan beszélj, és inkább lassabb tempót válassz, mint hadarást. Ezek mind azt jelzik, hogy jól érzed magad a helyzetben.

2.Beszéd

A tagolt és jól artikulált mondatok mellett fontos, hogy kerüld a töltelékszavakat. Csökkentsd, amennyire csak tudod az olyan kifejezéseket, mint például „valószínűleg”, „úgy tűnik”, „tulajdonképpen” és így tovább. Ezek gyakori használata arról árulkodik, hogy zavarban vagy és szeretnél időt nyerni. Inkább tarts egy másodperces szünetet helyette a beszédben. A csönd mindig hatásosabb, mint a jelentés és tartalom nélküli szavak.

3.Emlékek

Nehéz és bizonytalan helyzetekben vedd elő az emlékeidet és idézd fel, mi volt az, amit gyerekkorodban gyakran dicsértek rajtad. Képzeld el a szituációt, melyet akkoriban átéltél, és ez a jó érzés át fogja hatni egész lelkedet és lényedet. És az emlékek más vonatkozásban is remekül működnek: ha szorongás fog el egy szituációban, próbálj meg visszaemlékezni, miből eredhet. Lehet, hogy eszedbe fog jutni: valójában egy osztálytársad mondott valami butaságot annak idején, ami ilyen mély nyomokat hagyott benned.

4.Ártó kapcsolatok

Képzeletben gondold végig baráti és családi kapcsolataidat, és időzz el azoknál a viszonyoknál, ahol valamilyen rossz érzés fog el. Mi ennek az érzésnek az oka? Talán éppen az, hogy túl sok kritika vagy bántás érkezik onnan? Ha így van, akkor csökkentsd olyan ritkára a találkozások számát, amennyire csak teheted. Ne engedd, hogy támogatás, esetleg építő kritika helyett rombolást kapj.

5.Önismeret

Kerülj annyira tisztába saját magaddal, amennyire csak lehet. Tudatosítsd magadban, mik az erősségeid. Legyél ezekre büszke, és ne feledkezz meg róluk! És szintén hasznos tudnod, mik a gyengébb pontjaid. Ne szégyelld őket, hiszen senki nem tökéletes. Inkább próbálj meg fejleszteni rajtuk és fogadd el a létezésüket.

6.Beismerés

Ha problémás helyzetben találod magad, ha felelős vagy egy hibáért, esetleg akaratodon kívül gondot okoztál, akkor hárítás és tagadás helyett ismerd el. Sokkal nyugodtabb lesz a lelkiismereted, a másik fél is könnyebben megbocsát, ráadásul csak az igazán magabiztos és önbizalommal telt emberek merik megengedni maguknak, hogy beismerjék saját tévedésüket.

 

 

origo.hu

Óriási borány utcai harcok a Szerbia-Anglia mérkőzés előtt

ripost.hu

Vadon Jani után újabb ember távozik Balázséktól? "Finoman, csendben eltüntették Julit?"

metropol.hu

Sorra lettek rosszul, majd haltak meg a betegek a kórházban – Megdöbbentő az oka

mandiner.hu

Kiderült: ezért nem kötött békét Ukrajna és Oroszország a háború elején

metropol.hu

Lehull a lepel: a magyarok azonnal megváltoztatták Németországot

vg.hu

Drágult a benzin és a dízel, könnyebb nyerni az új lottóval - heti összefoglaló

ripost.hu

"Lassan már nem féltem, inkább ideges voltam, hogy mi a francot akar "– Kata évekig élt együtt az előző lakó szellemével

lakaskultura.hu

Fókuszban az utolsó simítások: így lesz igazán barátságos az otthonunk

ripost.hu

Ettől a hozzávalótól lesz fejedelmi lakoma a lecsóból

ripost.hu

Ez a kvíz garantáltan sokakon kifog: te ismered még ezeket a régi szavakat?

ripost.hu

Mindent elsöpör a szerelem: ezekre a csillagjegyekre júliusban boldogság vár

ripost.hu

Fél éve még Aurelio sem számított erre: "Lesz esküvő!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Kiderült az igazság, ezért imádják annyira a nők a szakállas pasikat

ÉLETMÓDI

5 ingyenes strand, amit érdemes kipróbálnod a nyáron

ÉLETMÓDI

Tudtad? Ezért okozhat halált egyetlen méhcsípés is

ÉLETMÓDI

Tízezreket spórolhatsz az esküvő költségein, ha betartod ezeket a trükköket

ÉLETMÓDI

Hihetetlen, mit varázsolt használt bútorból a magyar anyuka

ÉLETMÓDI

Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

ÉLETMÓDI

100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj