RETRO RÁDIÓ

Pillanatok alatt óriási sikerré vált a "Hol vagy, Kajla?"

Pillanatok alatt óriási sikerré vált a  "Hol vagy, Kajla?"
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 07. 19. 15:30

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kezdeményezett, gyermekeknek szóló kampánya csak három hete indult, de máris óriási érdeklõdés és siker övezi. A "Hol vagy, Kajla?" elnevezésû kampány célja, hogy megmozdítsa és országjárásra bírja a gyermekes családokat, valamint, hogy a gyerekek jobban megismerjék saját hazájukat.

Az országjáráshoz egy úgynevezett Kajla Útlevél szolgálja a motivációt és szórakozást, amely egy pecsétgyűjtő kiskönyv és közel 400 ezer gyermek kapta meg bizonyítványosztáskor. Ebbe gyűjthetik nyári utazásaik során a gyermekek azokat a bélyegzőket, melyeket több száz magyarországi látnivaló helyszínén tudnak beszerezni.

A kampány keretében konkrét segítséget is kapnak a családok az utazásokhoz, a stratégiai és egyéb együttműködő partnereken keresztül. Ezek a kedvezmények közel 2 millió magyar embert érintenek, hiszen az alsós gyermekek díjmentesen-, a család többi tagja pedig különböző kedvezményekkel utazhat. A Kajla útlevél felmutatásával július folyamán a MÁV és GYSEV összes járatán, július és augusztus folyamán pedig a MAHART és BAHART járatain érvényes a kedvezmény. A Magyar Posta – egész nyáron tartó – díjmentes képeslap küldéssel támogatja a kampányt, és már közel 200 egyéb turizmusban dolgozó üzleti partner járult hozzá kedvezmények felajánlásával a kampány sikeréhez.

A legfrissebb eredmények összefoglalva:

 

Magyar Posta:

A kisdiákok eddig közel 14 245 képeslapot vettek át ajándékként a pecsételőpontokon és küldték el szeretteiknek. A legtöbb Kajla képeslapot Hévízen, Tihanyban, Keszthelyen és Sümegen postázták piros postaládába. Budapesten az első héthez képest a másodikra megháromszorozódott a piros postaládás feladások száma.

 

MÁV:

Július 14-ig 30.246 utazás történt a Kajla díjmentes jegyekkel. Általánosságban elmondható, hogy az ország minden régiójában igénybe veszik ezt a kedvezményt, így nagyvárosainkat vagy éppen vizparti helyszíneket (Balaton, Velencei-tó) is ugyanúgy látogatnak.

 

BAHART és MAHART járatain:

Július 14-ig közel 1100 Kajla jegy fogyott, ennyi kisdiák utazott díjmentesen a Balatonon és a Dunán.

A programról bővebben

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.