
Extrém ciki helyzetbe került egy nõ vezetés közben.
Vezetés közben nem ritka, hogy váratlan helyzet adódik. És az is gyakori, hogy a volán mögött az ember kissé indulatosabb a szokásosnál. Ilyenkor aztán megszólal a duda, esetleg elhangzik egy-két hevesebb szó, netán cifra káromkodás.
Egyedül akkor van baj, ha olyan embernek szólunk be, akinek nagyon nem kellett volna. Lehet ugyanis, hogy a másik kissé komolyabban veszi a helyzetet nálunk... És az is megeshet, hogy kiderül, ismerjük őt valahonnan.
![]()
Egy nővel az utóbbi eset történt. És nagyon kínos helyzetbe került miatta. Sztoriját az interneten, egy fórumon osztotta meg. Hogy kinek kiabált válogatott mondatokat? Kiderül! LAPOZZ!
A Julie névre hallgató nő éppen egy benzinkútról haladt át, amikor egy férfi átvágott előtte. Veszélyes volt a helyzet, így elborult a nő agya, és olyan mondatot kiabált ki az ablakon, aminek egyetlen szavát sem tűrné nyomdafesték.
Csakhogy a férfi visszafordult, és ekkor kiderült, hogy az illető nem más, mint a nő volt férje, akivel már 20 éve nem találkozott.
![]()
A pasi inkább haladt is tovább, a nő pedig először lefagyott.
Azt mondja, úgy érezte, megnyílik alatta a föld, és hogy ez rémesen kellemetlen helyzet.
Aztán végül inkább nevetésben tört ki, és az interneten így összegezte a történteket: "Azt hiszem, tulajdonképpen elég romantikus, hogy pont olyan hangvételben sikerült ennyi idő után felvennünk a fonalat, mint ahol abbahagytuk. És megkönnyebbültem, hogy ő még mindig egy barom. Valószínűleg ő pedig éppen ugyanezt gondolja rólam."



