Létrehozva: 2017.12.23.

Ezt nem hiszed el: így néznek ki a Reszkessetek betörők szereplői ma!

Csaknem 30 év telt el, hogy ez a szuper film elkészült. Bizony, meg is látszik a szereplõkön...

Belegondolni is brutális, de egyik legkedvesebb karácsonyi filmünk, a Reszkessetek betörők idén már 27 éves! Igen, jól olvastad, valóban ennyire régen készült ez a családi vígjáték. Nem csoda, ha azóta olyan sokat változtak a szereplők, hogy egészen döbbenetes.

1. Kevin, a bájos arcú, mindenki által imádott kisfiú ma már bőven felnőtt férfi. Macaulay Culkin sok húzós dolgon túlesett mostanra, és látszik is rajta, hogy nem kímélte magát az évek alatt.

2. Az édesanyát játszó Catherin O'Hara persze szintén nem lett fiatalabb. De remekül néz ki.

3. Joe Pesci azon kevés szereplők közé tartozik, akit könnyen lehet, hogy felismernénk még most is. Az évek nem repültek el mellette, de túl jól ismerjük az arcát a betörési kísérletekből, melyek mindig balul sültek el a filmben.

4. Daniel Stern szépen megőszült. Már nem az a fiatal fickó, aki társával ízekre akarja szedni az üresen maradt lakást. De egészen jól áll neki a kor, a tekintete pedig most is elég csalafinta...

5. Roberts Blossom, akihez a legmeghatóbb jelenetek egyik köthető, sajnos már nincs közöttünk. 2011-ben hunyt el, utolsó éveire szinte alig változott valamit.

6. Bezzeg Devin Ratray, aki Kevin bátyját játszotta! Nos, őt már biztosan nem ismernénk fel.

7. Sajnos John Heard, aki a feledékeny apukát játszotta a filmben, idén nyáron 72 éves korában meghalt, de sármos mosolyát és tekintetét nem feledjük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van