
Hihetetlen összetartásról tettek tanúbizonyságot a gimnáziumban tanuló fiúk. Bizarr, de hatásos akcióval vállaltak szolidaritást az iskola lány tanulóival.
A kaliforniai San Benito Gimnázium vezetősége 50 lányt figyelmeztetésben részesített a vállat kacéran szabadon hagyó blúz viselése miatt. Másnap tiltakozásképpen a végzős fiúk nagy része ejtett vállú, női blúzban jelent meg.
![]()
Ezt követően behívatták az igazgatói irodába a súlyos szabálysértést elkövető lányokat, illetve a fúkat is.
A diákok között azért volt óriási a felháborodás, mert az iskolában korábban soha nem volt probléma az ilyen ruhadarabokból. Bár valóban tilos az öltözködési szabályzat szerint a viselésük, eddig senki nem kérte számon. Másnap két végzős fiú a szankcióra válaszul ejtett vállú, női blúzban érkezett az iskolába, hogy így mutassanak szolidaritást a lányokkal. A második nap sokkal többen csatlakoztak hozzájuk: a legtöbb fiú váll nélküli, női blúzokban mutatkozott a suliban. Egyikük azt mondta, bátornak és lázadónak érzi magát, amiért kiállt valamiért, amit helytelennek tart.
Az egyik diák a Twitteren hívta fel a figyelmet arra, hogy a tavalyi évkönyvben szinte minden végzős diáklány ejtett vállú felsőben volt – ez is bizonyítja, hogy ezt a szabályt soha nem tartatta be a gimnázium. A vezetőség azzal védekezett, hogy a lányok védelmében van szükség a szabályok betartására, de a fiatalok ezt nem vették be. A fiúk mind azt mondták erre, hogy nem okés, hogy a lányokat így akarják védeni; hiszen ezzel korlátozzák a szabad akaratukat. Ráadásul a fiúkra nézve is sértő a kijelentés, hiszen azt feltételezi, hogy miattuk vannak veszélyben a fedetlen vállú lányok, mert nem bírnak magukkal.
A gimnázium igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás remek alkalmat szült, hogy leüljenek tárgyalni a diákokkal. Közösen fogják kidolgozni, hogyan változtassák meg az öltözködési szabályzatot. Az igazgató szerint máris rengeteg diák szeretne részt venni a közös munkában, aminek eredménye mindkét fél számára elfogadható lesz.




