Létrehozva: 2021.06.04.

10 NAP STRAND fesztivál Balatonvilágoson

Zamárdi helyett idén Balatonvilágoson, 4 helyett 10 napig várja a szórakozni vágyókat a “10 NAP STRAND” fesztivál, a MOL Nagyon Balaton 2013 óta sikeres eseménye. „Kisebb lesz, hosszabb és a megszokottnál is kedvesebb” – ígérik a szervezők. Két színpad, tábortűz, kertmozi, előadások, beszélgetések és vízparti játékok, valamint száznál is több zenekar és dj várja a közönséget. A nemzetközi kínálatból elsőként a Lost Frequencies és Alle Farben érkezését jelentette be a szervező VOLT Produkció, a hazai kedvencek közül pedig a teljesség igényével találkozhatunk a 10 nap során: mindenki itt lesz, akit az elmúlt években fesztiválok nagyszínpada előtt várt volna a közönség. A STRAND Fesztiválra korábban megvásárolt jegyek tulajdonosai kedvezményesen válthatnak jegyet a 10 NAP STRAND-ra.

Néhány napja tudjuk, hogy 2021-ben Zamárdi egyetlen tömegrendezvénynek sem ad otthont. A STRAND Fesztivál ideiglenesen Balatonvilágosra, a Club Aliga területére költözik. A „10 NAP STRAND” augusztus 18-22. és 25-29. között „Kisebb lesz, hosszabb és a megszokottnál is kedvesebb” ígérik a szervezők. A STRAND-ra várt nemzetközi sztárok közül eddig a Lost Frequencies és Alle Farben igazolt át a 10 NAP STRAND-ra, a hazai kínálat terén pedig a teljesség igénye jellemzi a fesztivált, többek között Ákos, a Halott Pénz, a Tankcsapda, Majka és Curtis, a Punnany Massif és a Bagossy Brothers Company is érkezik a száznál több fellépőt felvonultató programra.

A STRAND Fesztivál egyik kedvenc helyszíne, a Tábortűz programját idén is Járai Márk szervezi, a STRAND Kertmozi házigazdája pedig Tilla. Minden nap érkeznek a Dumaszínház művészei, a MOL Nagyon Balaton csapata élőben rögzít a helyszínen zajló podcast-beszélgetéseket a fesztiválozókat érintő sok-sok témában. A főszerep persze most is a vízpartnak jut, ahol egész nap játékokkal várják a vendégeket.

A tíznapos program része két vasárnap is, amikor kifejezetten családokat vár a STRAND, kedvezményes belépővel és koncertekkel.

A jegyekről

Azok, akik korábban vásároltak jegyet a 2020-as STRAND Fesztiválra, három opció közül választhatnak:

  • Ha nem tesznek semmit, a jegyük, bérletük automatikusan érvényes lesz a 2022-es eseményre. Aki létrehoz egy fesztiválfiókot, a megvásárolt jegy értékének 10%-át bónusz egyenlegként kapja ajándékba, amelyet a 2022-es fesztiválon költhet el.
  • Dönthet úgy, hogy a megvásárolt jegyeket egyenlegre váltja, amellyel az idei 10 NAP STRAND, vagy a jövő évi STRAND fesztiválra válthat jegyet.
  • Természetesen arra is van lehetőség, hogy a megvásárolt jegyeket bárki visszaváltsa.
  • Extra meglepetés a szervezőktől: mindenki, akinek van 2020-as érvényes jegye, 10% kedvezménnyel vásárolhat belépőt a 2021-es 10 NAP STRAND eseményre.

    A leírtakkal kapcsolatban a strandfesztival.com oldalon részletes információ található.

    A jegyértékesítés július 11-én indul. A fesztivál a jelenlegi rendeletek értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

    Végre együtt...

    „A STRAND Fesztivál a MOL Nagyon Balaton és ezzel a nyári szezon egyik legfontosabb eseménye. Tavaly tavasz óta vár arra a közönség, hogy végre találkozhasson a kedvenceivel, a fellépő pedig arra, hogy a rajongóikkal. A 10 NAP STRAND a nyár zárásaként rengeteg olyan élményt ígér, amely a fesztiválozó turistákat minden bizonnyal egy egész évre feltölti majd” – mondta el Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója.

    „A Petőfi Rádió és a Petőfi TV 2013 óta a STRAND egyik házigazdája. Azóta ez a fesztivál a hazai művészek és a közönség egyik kedvenc eseménye lett. Másfél év csend után a rádió és a TV egyaránt nagy erőkkel készül arra, hogy végre élőben is találkozhassunk azokkal, akik a műsoraink állandó résztvevői és azokkal, akik minket hallgatnak, néznek” – emelte ki Béli Ádám, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV vezetője.

    origo.hu

    Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

    origo.hu

    Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

    borsonline.hu

    Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

    mandiner.hu

    Így fogadták Szentendrén Orbán Viktort (VIDEÓ)

    ripost.hu

    Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

    hirtv.hu

    Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

    origo.hu

    Lemondott a teljes orosz kormány

    astronet.hu

    Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    azenkertem.delmagyar.hu

    Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    ÉLETMÓDI

    Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

    ÉLETMÓDI

    Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

    ÉLETMÓDI

    Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

    ÉLETMÓDI

    Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

    ÉLETMÓDI

    Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

    ÉLETMÓDI

    Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van