
Egymásból merítettek erõt életük legnehezebb idõszakában. De megérte a küzdelem, mert az életmódváltás nemcsak csinos alakot és egészséget, de szerelmet is hozott!
Ronnie Brower és Andrea Masella története tündérmesébe illő. A férfi 2013-ban orvosa tanácsára kezdett életmódváltásba, testsúlya ekkor már 3 mázsa fölött volt. Irdatlan testtömege számos egészségügyi problémát okozott: magas vérnyomással, cukorbetegséggel küszködött, és már mozdulni is alig bírt.
Orvosa azt mondta: vagy lefogy, vagy rövid időn belül meghal.
Ronnie tehát azonnal diétázni kezdett. Elhagyta a cukrot, az édességeket, a kenyeret és minden magas szénhidrát tartalmú élelmiszert. Hogy legyen ereje végigcsinálni a kemény menetet, küzdelmeit és eredményeit folyamatosan közzétette a Facebook-oldalán. A szintén túlsúllyal küszködő Andrea is így talált rá: lenyűgözve kísérte figyelemmel a férfi fogyását, csodálta akaraterejét és kitartását.
![]()
Ronnie a Facebook-oldala indításakor azt a célt tűzte ki, hogy másokat is életmódváltásra biztasson, és megmutassa, hogy még 300 kiló felett sem lehetetlen változtatni.
Hihetetlen eredményt ért el: 100 nap alatt 45 kilót adott le!
Nem csoda, ha Andrea számára inspirációt jelentett.
![]()
Inspirációból edzőtermi randi
Az akkor 114 kilós, 164 centi magas nő számára a fordulópontot jelentette, hogy találkozott Ronnie történetével. Elhatározta, hogy maga is drasztikusan megváltoztatja életmódját. Kézenfekvő volt, hogy felveszi a kapcsolatot a férfival, akit azon túl, hogy csodált, rendkívül vonzónak is látott.
![]()
Az első randijuk abban az edzőteremben volt, ahol Ronnie az életmódváltása óta napi három órát edzett. "Tudom, hogy klisének hangzik, de szerelem volt első látásra" - mondja Andrea. A férfi is úgy nyilatkozott, hogy már az első találkozásnál határozottan érezte, van közöttük valami.
Erőt adott a szerelem
Egymásnak erőt adva folytatták az edzéseket, és meglepő eredményt értek el: mára közösen 262 kiló súlyfeleslegtől szabadultak meg. A közös edzéseken, diétán túl egymás lelki támaszai is voltak, ugyanis mindkettőjüknek szüksége volt tanácsadásra is.
Masella elmondta, hogy étkezési zavaraik hátterében lelki okok húzódtak meg. Ronnie-ra emellett műtétek vártak: a fogyás miatt bőrkorrekcióra szorult, végül négy műtéttel összesen 13 kiló bőrt távolítottak el róla. Azt mondja, soha nem tudja meghálálni Andrea gondoskodását.
![]()
Ronnie négy évvel ezelőtt még mozgáskorlátozottnak számított, szülei házát alig tudta elhagyni, gyógyszer- és alkoholfüggőséggel küzdött. Mára önálló életet él, és két állásban is dolgozik: buszsofőrként és rakodómunkásként. "Úgy érzem, bármire képes vagyok, amire elhatározok" - mondja.
A pár 2017. május 10-én összeházasodott. Ronnie négy évvel ezelőtt, 306 kilósan, depressziósan a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha is oltár elé kísérheti élete szerelmét, ahogyan Andrea sem számított rá, hogy az életmódváltással találja meg leendő férjét.
![]()





