Sok ember tévesen azt hiszi, hogy a gyereknevelés összeegyeztethetetlen az egészséges szexuális élettel.
A gyerek rengeteg örömöt okoz, ugyanakkor alapjaiban változtatja meg a szülők hétköznapi rutinját, és ebbe a szexuális élet is beletartozik. Sokan tévesen azt hiszik, hogy miután megérkezik a baba, vége az intim örömöknek – pedig erre is lehet megoldást találni. Egy szexológus el is árulta nemrég a Sun brit bulvármagazin internetes kiadásának, hogy melyik a legalkalmasabb időpont a szülőknek az összebújásra.

Dr. Nikki Goldstein szerint a legideálisabb, ha rögtön azután élnek nemi életet a szülők, hogy elaludt a gyermek. A szakértő elmondása alapján a szülőknek a házimunkák vagy egyéb tevékenységek elé kell helyezniük az együttléteket, mert minden más elintézhető az után.
„A fiatal gyermekek esetében az a jó, hogy korán mennek aludni„ – írja a szakértő, és akkor a legbiztonságosabb, hiszen az éjszaka folyamán sokszor előfordul, hogy felébrednek a kicsik.
