LELKIZŐ Torgyán Marika: Szinte hallom, ahogy Jóska válaszol nekem Torgyán József özvegye máig képtelen felfogni, hogy imádott férje már nincs mellette és nem fogja a kezét, ahogyan tette azt 58 hosszú és boldog éven át. A politikus kedden lenne 89 éves.
LELKIZŐ 2021. 10. 31. Így néz ki most Torgyán József végső nyughelye – Fotó A politikus 2017 januárjában hunyt el, imádott felesége azóta sem tudta feldolgozni az elvesztését. Síremléke a Farkasréti temetőben található.
LELKIZŐ 2021. 02. 17. Ezért nem szedheti többé a kísérleti szívgyógyszert Torgyán József özvegye Cseh Máriának tudomásul kellett vennie az orvosok döntését.
LELKIZŐ 2021. 02. 13. Felavatták Torgyán József emléktábláját - Fotók A Torgyán-villa egyik bejáratánál helyezték el a 2017-ben megboldogult politikus emléktábláját.
LELKIZŐ 2021. 01. 22. Szívszorító vallomást tett a négy éve elhunyt Torgyán József özvegye Torgyán József felesége, Cseh Mária egy percig sem hezitált. Elsők között regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra. Csak azt sajnálja, hogy ezt már imádott férje, a négy évvel ezelőtt elhunyt Torgyán József nélkül kellett megtennie.
LELKIZŐ 2020. 06. 18. A temetőben ünnepelte a születésnapját Torgyán József özvegye Az egykori operettprimadonna nem híve a nagy ünneplésnek. Nyolcvanharmadik születésnapján első útja a Farkasréti temetőbe vezetett, hogy rendbe tegye imádott férjének sírját.
LELKIZŐ 2020. 05. 13. Komoly döntést hozott a koronavírus miatt Torgyán József özvegye Bár a 2017 januárjában elhunyt Torgyán József özvegye, Marika a kísérleti szívgyógyszernek köszönhetően kitűnő egészségnek örvend, a koronavírus miatt felkészült a legrosszabbra. A járvány miatt úgy döntött, még életében gondoskodik szerettei jövőjéről.
LELKIZŐ 2020. 01. 23. Mécsesekkel és imával emlékezett özvegye Torgyán Józsefre Január 22-én volt három éve, hogy otthonában elhunyt Torgyán József. Özvegye, Cseh Mária ma is érzi férje jelenlétét, biztos benne, hogy a politikus fentről vigyáz rá és fogja a kezét. Az évforduló napján az egykori operettprimadonna elzarándokolt a sírho
LELKIZŐ 2019. 08. 23. Csodaalmával üzent feleségének a túlvilágról Torgyán József - Fotó Torgyán Marika először nem hitt a szemének, amikor meglátta, mi történt a kertben!
SZTÁRDZSÚSZ 2019. 06. 28. Ilyen hatással van a kísérleti szívgyógyszer Torgyán József özvegyére Az egykori operettprimadonna egy évvel ezelőtt esett át egy életmentő szívműtéten.