RIPOSTER Buszmegállóba csapódott egy autó, két súlyos sérült Súlyos baleset történt: buszmegállónak ütközött egy kocsi, a sofőr minden bizonnyal rosszul lett vezetés közben.
KÜLFÖLD 2017. 10. 08. Érthetetlen tragédia: úton fekvő férfin hajtott át az autós Vizsgálják, miért került az úttestre a 64 éves áldozat, akinek már nem tudták megmenteni az életét.
KÜLFÖLD 2017. 10. 08. Horror a sínek mellett: bomló holttestet találtak Rejtély, hogy ki az áldozat, és az is, mi történt vele: már hetek óta holtan heverhetett a sínek mellett.
RIPOSTER 2017. 10. 05. Munkahelye elől tűnt el Erik, Csehországban találták meg a holttestét Az év elején rejtélyes körülmények között eltűnt egy 24 éves férfi, akit utoljára a munkahelye előtti parkolóban láttak. A rendőrség most Csehországban bukkant rá a férfi holttestére.
KÜLFÖLD 2017. 10. 03. Családja nem hitte el: brutális balesetet szenvedett a nyugdíjas A férfi mindig viccelődik, ezért senki sem vette komolyan, amikor segítségért kezdett kiabálni.
KÜLFÖLD 2017. 10. 02. Mentőhelikoptert riasztottak egy kisfiúhoz: veszélyes anyagba esett A gyereknek az arca és a szeme sérült meg a balesetben, de az egyelőre nem derült ki, hogy ki vigyázott rá a történtek idején.
KÜLFÖLD 2017. 10. 02. Borzalmas haláleset történt a Magas-Tátrában Egy pillanat alatt vált rémálommá a kirándulás, a halálba zuhant a férfi.
NAPI UFÓ 2017. 09. 27. Ismét hallatszott a rejtélyes égi hang Szlovákia felett A sehonnan sem jövő, beazonosíthatatlan borzalmas hangok jelensége nem újkeletű dolog. Évente egyre több beszámoló szól ilyesmiről a világ minden táján. Pár napja Szlovákiában harsant fel ismét a borzalmas hangorkán...
KÜLFÖLD 2017. 09. 26. Szörnyű hibát vétettek a kórházban, örökre nyoma marad a kisbaba testén Lili koraszülöttként jött világra. Borzasztó dolgokon kellett keresztülmennie nem sokkal születése után.
KÜLFÖLD 2017. 09. 10. Rovarcsípéstől állt le a férfi szíve, mentőhelikoptert riasztottak A férfi elvesztette az eszméletét, majd egyre lassabban lélegzett.