pdsz

6 találat
POLITIK

Lebukott a PDSZ és a PSZ

Célszerű, ha a sztrájkban résztvevők kék szalagot viselnek, és a sztrájk idejére transzparensek is készülnek

INSIDER

A PDSZ-nek a tanárok és az oktatás sem számít, csak a kormányt támadják

A PDSZ kért valamit, megkapták. De mégis a kormányt támadják.

POLITIK

EMMI: A PDSZ megint politizál, de nincs érdemi javaslatuk

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményben kritizálta az EMMI által kiadott, a járványveszély miatt az iskolai oktatáshoz kiadott 70 pontos protokollját. A minisztérium szintén közleményben utasította vissza a hamis állításokat tartalmazó írás

RIPOSTER

Balsiker: megint elmarad a pedagógussztrájk

A PDSZ hétfői közleményében azt írta, visszavonja a korábban megfogalmazott sztrájkfelhívását. Az Origo.hu információi szerint a baloldalhoz kötődő PDSZ sztrájkfelhívása nem talált támogatásra a tanítók, tanárok körében.

HARCÉL

A tanulók érdekénél fontosabb a politikai balhé

Országos demonstrációra, útlezárásokra, metrófoglalásra készülnek egyes szakszervezetek és politikai pártok aktivistái. A zavarkeltésben járatos hölgyek és urak színleg a túlóratörvény ellen tiltakoznak, valójában kormányt szeretnének buktatni.

HARCÉL

Mi lesz a gyerekekkel, ha a tanár sztrájkol

Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkbizottsága a hétvégén. Szembeötlő, hogy a PDSZ által megfogalmazott követeléseknek csak egy része vonatkozik a pedagógusokra. Szűcs Tamás PDSZ-elnök úgy nyilatkozott a Népszavának: a