SHOWBIZ Zámbó Árpy üzent a csodálóinak: eltér Jimmy örökségétől Zámbó Jimmy testvére meglepő bejelentést tett.
SHOWBIZ 2019. 12. 20. Lüktető, populáris, bulizós népzene: új klip és lemez Kovács Nóritól! Kovács Nóri országimázs-dala, a Repülj madár most friss, modern hangzást és egy videóklipet is kapott, illetve megjelent a Szabadon című album is, amely közismert magyar népdalokat bújtat populáris köntösbe, friss hangzással. Hiszen népzenei alapokon nyug
SHOWBIZ 2019. 12. 18. Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője Pénteken, december 20-án kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai a zsűri értékelése alapján, és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.
SZTÁR 2019. 11. 15. A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké „Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké.
SZTÁR 2019. 11. 07. A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké „Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké.
ÉLETMÓDI 2019. 06. 11. Népzenei koncertek színesítik a Benczúr Kerti Esték programsorozatot A nyár során összesen öt alkalommal élvezhetjük a belvárosban az élő népzenét szerda esténként.