MANI 25 éves problémát oldott meg az Újfehértó-Nagykálló összekötő út felújítása A Duna Aszfalt, az Euroaszfalt és a Strabag kivitelezésében felújított 4912-es út a 4-es főúttal biztosít összeköttetést Nagykállónak.
MANI 2017. 02. 17. M7-es: jelentős közlekedési beruházást adott át az Euroaszfalt Az 1,36 milliárdos, átfogó fejlesztés megnövelte az érdi lejáró kapacitását: többek közt körforgalom épült, és négysávosodott az autópályáról levezető út.
MANI 2017. 02. 17. Irány Kassa: az EuroAszfalt megkezdte a munkát a szlovák határnál Lerakásra került az M30-as Tornyosnémeti és a határ közti szakaszának alapköve. A közlekedők várhatóan a jövő év végétől használhatják majd az 1,7 km hosszú utat.
MANI 2017. 02. 17. Ezek a cégek építik fel az M44-es leghosszabb szakaszát A Békéscsaba gyorsforgalmi elérhetőségét biztosító projekt legnagyobb elemét hat társaság kivitelezi 62 kilométeren, új nyomvonalon, a beruházásban egy Körös-híd is felépül.
MANI 2017. 02. 14. Nyíregyháza nagyszabású közút-fejlesztési programba kezd Új sávok, körforgalom és kerékpárutak létesülnek, korszerűsödik a Törzs utca és számos kisebb útjavítást is elvégez az önkormányzat. A program összköltsége 1,8 milliárd forint.
MANI 2017. 02. 14. Októbertől két óra alatt elérhető lesz Szombathely a fővárosból A vasi megyeszékhely gyorsforgalmi elérhetőségét biztosító M86-oson már a befejező tereprendező munkálatok és a burkolatfestés folyik.
MANI 2017. 02. 14. Dunakeszire, Érdre, Dömösre és Etyekre is bicikliút épül Budapestről Hajdú-Biharban, Békésben és Baranyában is közel 60 kilométernyi új bicikliút építését tervezik.
MANI 2017. 02. 14. 2500 milliárdos útfejlesztésről döntött a kormány 2022-ig 81 főút újulhat meg, továbbá mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból.
MANI 2017. 02. 14. Kiemelt beruházás lett a Budapest-Balaton és a Rajka-Budapest kerékpárút megvalósítása A kormány gyorsítja a bicikliutak turisztikai fejlesztését: nyolc jelentős projekt indul, köztük a Balatoni Bringakör megújítása.
MANI 2017. 02. 06. A Penta nyerte el a pesti rakpartrendezés következő szakaszát A Margit hídtól a Dráva utcáig tartó részen a vizes vb-hez kapcsolódóan gyalogsétányt alakítanak ki.