LELKIZŐ Vége, komoly döntést hozott kislánya érdekében Caramel felesége Szilágyi Szilvi egy videóinterjúban beszélt arról, hogy Szofi betegsége mennyiben változtatta meg az életüket.
RIPOSTER 2019. 01. 16. Átverések ellen dolgozik a fogyasztóvédelem Ahogy eddig, úgy 2019-ben is a családok biztonsága és a tisztességes vállalkozások védelme a fogyasztóvédelem feladata. A hagyományos és internetes kereskedelem ellenőrzése is azt a célt szolgálja, hogy a vásárlókat ne lehessen átverni vagy egészségre árt
RIPOSTER 2019. 01. 01. Meghalt a tudós, aki nélkül ma nem netezhetnél Elhunyt Larry Roberts, az internet egyik alapító-atyja - tájékoztatott a tudós családja. Robertsnek és társainak köszönhetően jött létre az 1960-as évek végén az internet őseként is ismert Arpanet. A rendszert eredetileg csak állományok átvitelére tervezt
NÍNÓ 2018. 12. 21. A rendőröknek kellett közbelépni, aljas dolgot művelt a pécsi pár A páros az interneten és újságokban is hirdetéseket adott fel, amelyekkel átvertek több embert is.
ÉLETMÓDI 2018. 10. 29. Durván megalázták a molett nőt, ritka aljas dolgot tettek vele Amikor megtudta, mi történt, undorítónak nevezte az esetet. És tényleg visszataszító az ügy.
SZEX & MÁS 2018. 10. 17. Ennél röhejesebb párkereső fotókat még életedben nem láttál Amikor valaki új partnert keres, akkor igyekszik a legjobb arcát mutatni. Na de ők...
INSIDER 2018. 10. 12. Újításra készül az Instagram, ez téged is érinthet Ha jól szerepel az újdonság a tesztidőszakban, akkor suhintás helyett bökni fogunk az Instagramon.
MANI 2018. 10. 07. Több ezer magyar háztartás lehet veszélyben: vigyázz, ha ilyen routered van Az egyik legnépszerűbb eszközzel van a gond.
NÍNÓ 2018. 10. 04. 36-szor sütötte el a klasszikus trükköt a magyar csaló A kecskeméti férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.
NIMFÓ 18+ 2018. 09. 27. Elárulta a webkamerás kebelcsoda: Erre az izgalomra vágynak online a férfiak Internetes élő pornóvideókkal keresi a kenyerét a 27 éves brit nő, aki most szépen kitálalt a szaftos részletekről.