KÜLFÖLD Borzasztó, ami a motorossal történt: villámcsapás okozta halálát A férfi lerepült a motorról, és már a mentők sem tudtak segíteni rajta. A bukósisakján szörnyű nyomokat találtak.
FÜLES 2019. 06. 10. Elhagyta az országot, dolgozni sem képes Bács Ferenc gyászoló özvegye Külföldre menekült fájdalmában Bács Ferenc özvegye! Trefil Edina megszakította a kapcsolatot a külvilággal, az elkövetkezendő időben csak saját magára akar koncentrálni. Információink szerint a munkába is csak szeptember elején tér vissza.
INSIDER 2019. 06. 07. Megszólalt Szita Bence családja: várták a kisfiú gyilkosának halálát Az egyik tettest, Bogdán Józsefet már hosszú évek óta kezelték rákkal, a férfi azonban haláláig tagadott.
LELKIZŐ 2019. 06. 06. Megtörte a csendet Aradszky gyászoló özvegye: így telnek a napjai Éva asszony másfél évvel ezelőtt veszítette el imádott férjét, azóta pedig teljesen megváltozott az élete. Egy időben orvosi segítséget kért a fájdalma feldolgozásához, ma pedig már újra képes mosolyogni.
SPORT 2019. 06. 05. Gyászközleményt adott ki a Fradi,meghalt a csapat legendás játékosa Szomorú hírt közölt a Fradi-család, elvesztették a csapat korábbi védőjét. Emlékét azonban megőrzik.
NÍNÓ 2019. 06. 03. Teljes útzár az M6-oson: a száguldó autók közé zuhant, szörnyethalt Az autópálya Pécs felé vezető oldalán, Paks közelében történt hétfőn a tragédia.
INSIDER 2019. 06. 03. Két gyermeket hagyott hátra: váratlanul elhunyt a magyar művész Az elismert költő halálát valószínűleg szívroham okozta. Térey János mindössze 48 éves volt.
LELKIZŐ 2019. 06. 02. Megható módon emlékezik elhunyt színészbarátjára Stohl András A Szomszédok sztárja 2000-ben, egy borzalmas autóbalesetben vesztette életét, azóta évente horgászversenyt szerveznek a tiszteletére.
KÜLFÖLD 2019. 06. 02. Brutális tolakodás volt a Ryanair járatára, egy nő meghalt Az asszonyt az utastársai lökték fel, amikor a repülőhöz induló buszra akartak felszállni.
INSIDER 2019. 05. 30. Dunai hajóbaleset: megszólalnak a sztárok A tegnapi szörnyű hajóbaleset kapcsán megszólalnak hazai sztárok. Czutor Zoltán, Schobert Norbi elmondja a Dunai hajózásról a véleményét, Will Smith pedig meglepő dolgot művel.