dzsihad

8 találat
KÜLFÖLD

Az ISIS harcosok tömegesen szivárognak vissza Európába

Eddig mintegy 350 ember tért vissza Szíriából és Irakból Németországba, akik az Iszlám Állam terrorszervezetet támogatták, közölte a német szövetségi bűnüldözői szerv (BKA). Százan közülük aktívan részt vettek a közel-keleti harcokban. Az európai országok

KÜLFÖLD

Terroristaképző muszlim iskolák Hollandiában

A holland titkosszolgálat (AIVD) friss jelentése szerint az országban erősödik a radikális hitszónokok befolyása a muszlim fiatalok oktatásában - jelentette a holland sajtó.

KÜLFÖLD

Dzsihád készül az Egyesült Államokban. Videó!

A Muzulmán Testvériség tervét bizonyítékként használták a Szentföld-alapítvánnyal szembeni terrorellenes perben, amelynek során 108 embert ítéltek el.

KÜLFÖLD

Festékpatronos pisztolyokkal edzettek a dzsihádra londoni iskolások!

A korábbi bevándorlók gyerekei Szíriában szerettek volna csatlakozni a Iszlám Államhoz. Már a Törökországig szóló repülőjegyeket is megvették, amikor lebuktak.

KÜLFÖLD

Megszületett a kis Dzsihád, de ezt a nevet akár el is vehetik tőle

Persze, volt már olyan aki Oszama Bin Ladennek, vagy éppen Adolf Hitlernek szerette volna nevezni újszülött gyermekét...

KÜLFÖLD

Máris megvan az ISIS utódja, Európában támadna a terrorszervezet!

Az Iszlám és Muszlimok Védelmi Csoportja készen állnak a háborúra!

KÜLFÖLD

Hatvan ember halt meg a dzsihadisták legújabb piszkos húzásától

Hatvanegy holttestet emeltek ki egy összedőlt moszuli ház romjai alól, amelyet feltehetően aláaknáztak a dzsihadisták - közölte vasárnap az iraki hadsereg, amely szerint semmi sem utal arra, hogy a ház a koalíciós erők légicsapása okozta robbanásban semmi

KÜLFÖLD

Elképesztő: Saját anyja küldte a halálba a szíriai kislányt! Videó!

Fatimának az volt a feladata, hogy a dzsihád szellemében sétáljon be egy rendőrkapitányságra, a testére szerelt robbanóövvel.