NÍNÓ Öt év börtönt kapott a csecsemőjét magára hagyó anya Eltitkolta terhességét élettársa előtt, majd a szülés után magára hagyta újszülöttjét, aki pár órán belül elhunyt.
NÍNÓ 2020. 03. 06. Baseballütővel verte szét a kocsikat dühében Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt – gyorsított eljárásban – állt bíróság elé egy 37 éves férfi, aki egy autószerelő műhelynél személygépkocsikat rongált meg. Kiborult a fia haragosára, és úgy döntött egy baseballütőv
NÍNÓ 2020. 03. 06. Fordulat: Ez fog történni a borsodnádasdi ügyben! Bár az elsőfokú ítélet után B. Roland már csak a holmijáért ment be a börtönbe, nem lehet biztos benne, hogy nem kell visszatérnie a rácsok mögé. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be az ő terhére.
INSIDER 2020. 03. 05. Összevissza hazudozott az afgán erőszakoló a magyar bíróságon Jobban fél a hazájától, mint a börtöntől S. B. Ahmad. Az afgán férfit, aki megerőszakolt egy 21 éves magyar nőt egy Deák téri gyrosos mosdójában, szerdán elítélték a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság bűnösnek találta, majd elmondták: sorozatos hazugságaiv
NÍNÓ 2020. 03. 04. Megölte élettársát, majd egy évig szedte a nő albérlőjétől a díjat Egy veszekedés közben fojtotta meg élettársát, majd azt hazudta az albérlőknek, hogy a nő börtönbe ment.
BOZÓT 2020. 03. 04. Kocsis Máté: vérlázító a megölt Csenge ügyében hozott bírósági ítélet Közösségi oldalán kommentálta a szerdai ítéletet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A legtöbb netező ugyanezen az állásponton van.
INSIDER 2020. 03. 04. Öt év nyolc hónap börtönt kapott az afgán erőszakoló S. Ahmad, afgán migráns egy fiatal magyar lányt erőszakolt meg 2018. szeptemberében egy budapesti török étteremben. Az öt év nyolc hónapos börtönbüntetés mellett 6 évre kitiltották az országból is.
INSIDER 2020. 03. 03. Teljesen összeomlott: térdre rogyva könyörgött a megölt Csenge édesanyja, ne engedjék ki a vádlottat A magyar bíróságok időről időre gondoskodnak arról, hogy a közvéleményt felháborító ítéletek szülessenek. Ma is megtették: kiengedték a börtönből a borsodnádasdi K. Csenge halálának ügyében vádolt férfit.
INSIDER 2020. 03. 02. A férj ízületi kopása miatt halt meg a feleség Szegeden A 80. életévét betöltött szegedi férfival szemben vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség.
INSIDER 2020. 03. 02. Jó tudni, nem csak a banki átutalás változik március elsejétől Előnyösen változik az életünk néhány dologban március elsejétől, ugyanakkor némi türelemre is szükség lehet az átállás napjaiban. Hétfőtől azonnal jóváírják a számlán az utalást, gyorsabbak lesznek a közigazgatási eljárások és új építési eljárási rend lép