LOVE

Zsidró Tamás elárulta, hogyan tölti a nyarat Dobó Katával!

A sztárpárnak idén nyáron nincs ideje egymásra, mivel Kata három produkcióban forgat, a mesterfodrász pedig egész augusztusban dolgozik majd.
  • Szerző: Ripost

Egész nyáron dolgoznak, így szinte semmi ideje nincs egymásra Dobó Katának és Zsidró Tamásnak. A sztárpár tavaly októberben vállalta fel a kapcsolatát a nyilvánosság előtt, azóta pedig minden szabadidejüket igyekeznek együtt tölteni.

Erre azonban idén nyáron nem nagyon van lehetőségük, ugyanis mindketten rengeteget dolgoznak. Hozzászoktak ahhoz, hogy a nyár általában homokos tengerparton való pihenés helyett munkával telik, ezért ügyesen logisztikázva lopnak maguknak egy-egy közös napot kettesben.

„Előreláthatóan végigdolgozom majd a nyarat. Az augusztus számomra már jó pár éve az egyik legerősebb hónap, olyankor van a legtöbb munkám, ezért huzamosabb időre nem is terveztünk nyaralást.

Rengeteget kell majd dolgoznom, és Kata is végig forgat, mivel három sorozatban játszik.

Éppen ma reggel néztük, hogy lesz három napja, amikor ráérne, de akkor pont nekem lesz programom… Igazi rock’n’roll életet élünk, alig van időnk egymásra, de mi ezt szeretjük!” – árulta el a %%-nak nevetve Zsidró Tamás, aki utazási szokásaiba is beavatta az olvasókat. 

Zsidró Tamás elképesztő történetet mesélt Kata rejtőzködési szokásairól, ennek részleteit elolvashatod a pénteki %% napilapban!