Létrehozva: 2018.01.16.

Most derült ki: Ebben hazudhatott VV Fanni feltételezett gyilkosa

A Ripost információi szerint Siófokon átöltözött B. László, majd a véres autót a gyilkosság másnapján vitte vissza az autókölcsönzõbe. A sok vért ott próbálta megmagyarázni....

Megdöbbentő információ jutott a %RIPOST% birtokába a november 20-án eltűnt VV Fanni megöléséről! Lapunk megbízható forrása szerint a gyanúsított először a barátjától bérelt autója hátsó ülésére, majd a csomagtartóba tette a lány élettelen testét, ezután Siófok felé vette az irányt. A Balaton-parti városban átöltözött, majd Dunaújvárosba ment.

A gyilkosság másnapján már vissza is vitte a budapesti szalonba a kocsit, előtte viszont valahol feltehetően megszabadult Fanni holttestétől, és megpróbálta eltüntetni a rengeteg vért a kocsiból. Ám még így is látszottak a brutális gyilkosság nyomai.

Így inkább azt hazudta, hogy elütött egy vadat, a tetemet pedig a csomagtartóba tette

- tudta meg a %RIPOST%.

Ám még így is gyanús volt régi ismerősének a sok vér és a történet, így a rendőrséget hívta, akik le is tartóztatták B. Lászlót.

A VV Fanni gyilkossága körüli további érdekességek a %RIPOST% napilap keddi számában olvashatók!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

A balszerencse bevonzása: így kerülheted el!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton