Létrehozva: 2018.05.09.

Gyermekkoráról árult el meglepő titkokat a magyar énekesnő!

A híresség az édesanyjával látogatott el a TV2 stúdiójába, ahol kendõzetlenül vallott fiatalkori élményeirõl.

Igazi szeretetteljes anya-lánya kapcsolat köti össze Völgyi Zsuzsit és édesanyját, Zsuzsát.

Az asszony rendkívül fiatal volt, amikor Zsuzsi megszületett, így könnyedén megértette lánya kamaszkori hóbortjait. A Vigyázat, szülővel vagyok szerdai adásában többek között az is kiderül, hogyan falazott édesanyja az énekesnőnek, amikor az túl sokat lógott az iskolából. 

"Egy időben annyi igazolatlan órám gyűlt össze, hogy édesanyámnak év végén be kellett mennie az igazgatóhoz, hogy valami kreált történettel mentse a helyzetet – mesélte Zsuzsi, akitől édesanyja vette át a szót.

"Akkor már elváltunk az édesapjával, aki az iskolához közeli piacon dolgozott, gyakran bement hozzá Zsuzsi, mert hiányzott neki az apukája. Ezt a történetet kicsit drámaibbra vettem.

Végül annyira jól sikerült az előadásom, hogy el is sírta magát az igazgató, de végül Zsuzsi és én is megkönnyeztük a helyeztet

– tette hozzá az anyukája, aki régen maga adott cigarettát a lányának, hogy rájöjjön, mennyire káros a dohányzás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde