Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.06.

Visszakapta családját Erdei Zsolt

Sokat voltak külön, de mostantól egy évig ismét nem válnak majd el egymástól.

 Az egész nyarat külön töltötték, de végre ismét együtt van az Erdei család. Míg Zsolt Budapesten dolgozott, addig Réka és két gyerekük a balatoni nyaralójukban élvezték a szabadságot.

Zsolt szerint ez tökéletes kikapcsolódás volt a gyerekeknek, de sokszor magányosnak érezte magát szerettei távolléte miatt.  Madár csak a hétvégéket töltötte a gyerekekkel, folyamatosan ingázott Budapest és a Balaton között. Napközben elfoglalta magát, de esténként hiányolta maga körül a gyerekzsivajt, de szerencsére most már minden a régi.

"Nagyon hiányoztak nekem! Amikor mindenki itthon van és nagy a nyüzsgés, az ember néha azt kívánja: bárcsak lenne egy nap, amikor egyedül lehet... De amikor megtörtént, azt kívántam, bárcsak itt lennének velem. Szerencsére ez a kívánságom is teljesült, újra mindenki itthon van és Viktor fiam is hazajött anyukájától Németországból”

– mondta Zsolt, aki ősztől a párjával is szeretne több időt tölteni.

"Réka sokszor panaszkodott a múltban, hogy nem vagyunk együtt eleget, de most, hogy megéreztem a hiányukat, rádöbbentem, mennyire fontos értékelnünk, amink van, így Rékával is szeretnék többet romantikázni, kiszakadni a szürke, rutinszerű hétköznapokból" – fejezte be Erdei Zsolt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek