Létrehozva: 2017.09.26.

Veronai tragédia: Újabb vérlázító titok derült ki a busztársaságról

A gyászoló szülõk azt állítják, hogy azért nem menthetnek fel a szolgálat alól sok, kritikus állapotban lévõ buszvezetõt, mert a krónikus sofõrhiány közlekedési káoszhoz vezetne. Ez történhetett a januári tragédia elõtt is.

Ahogy a %RIPOST% elsőként számolt be róla, a veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozói nyílt levélben fogalmazták meg azokat a kérdéseiket, amikre az elmúlt nyolc hónapban nem kaptak választ. Ebben állították, hogy az olaszországi nyomozás adatai szerint a buszba egy szabálytalanul elhelyezett póttank volt beépítve, ezt a tényt korábban határozottan cáfolta a busztársaság.

Természetesen megkérdeztük erről az érintett céget, de a hétfői lapzártánkig nem érkezett tőlük válasz.

A gyászoló hozzátartozók ezen kívül azt írták: a busztársaság által alkalmazott sofőr súlyos betegségben, alvászavarban szenvedett.

„Olyan gyógyszereket szedett, amik mellett tilos a vezetés! Olyan érzelmi állapotban volt, mely okán nem szabadott volna kormány mögé engedni. Fő betegsége miatt kórházban is kezelték. Mindezekről a busztársaság vezetője tudott, erről nyilatkozott is: a szülők előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy azért nem merte felmenteni munkája alól a súlyosan beteg sofőrt, mert félt, hogy az munkaügyi pert kezdeményez”

– állították az áldozatok hozzátartozói, majd kiemelték: üzemorvosok nem publikálható nyilatkozatai során kiderült, hogy ma nem menthetnek fel a szolgálat alól sok kritikus állapotban lévő sofőrt, mert a krónikus sofőrhiány közlekedési káoszhoz vezetne.

A BKV és a Volán egy hónappal ezelőtti nyilatkozata szerint  több száz sofőr hiányzik ma Magyarországon. A fővárosi közlekedési cégnél alsó hangon 150-200, de az érdekképviseleti szervek szerint inkább 500 új emberre lenne szükség, és hasonló lehet a helyzet a vidéki Volán-társaságoknál is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-