Létrehozva: 2018.02.08.

Harcba száll, rendőrségi feljelentést tett a TV2 sztárja

Nem adja fel, tovább küzd a pénzéért a népszerû mûsorvezetõ!

Harcol a pénzéért a TV2 műsorvezetője. Vámos Erika feljelentést tett a rendőrségen és beperelte azt az álvállalkozót, aki több millióval rövidítette meg a műsorvezetőt.

A Több mint TestÕr egyik házigazdája otthona felújítására egy kunszentmártoni szakembert bízott meg, akivel szerződést is kötött. A férfi a rekonstrukcióra 10 millió forintot számolt és 3,5 millió előlegben egyeztek meg. Vámos rögtön kifizette az összeget, de miután ez megtörtént, a vállalkozó és az emberei eltűntek. Később kiderült, a magát szakembernek kiadó férfi büntetett előéletű, és szélhámosság miatt több évet ült a rácsok mögött.

Rendőrségi feljelentést tettem és bepereltem! Mindent megteszek, hogy visszakapjam a pénzemet! Szeretném ellehetetleníteni ezt a szélhámost, hogy soha többé senkit se tudjon átverni

- kezdte a %RIPOST%-nak Vámos.

"Felháborító! Folyamatosan fenyegető leveleket kapok, de már a felesége és a munkásai is zsarolnak. Azt írták, nyugodtan járjak bíróságra, soha nem kapom vissza a pénzemet. Ráadásul időszakonként megjelenik a házam előtt is hat-nyolc verőlegénnyel, hogy lebontsa és elvigye az állványokat. De innen biztosan semmit sem fog elvinni, ameddig nem adja vissza, amivel meglopott" - magyarázta a műsorvezető, aki sokszor már az utcára sem meri kitenni a lábát.

"Ez az egész helyzet nagyon megvisel. Ha kimegyek az utcára is kétszer körbenézek, nem leskelődik-e a valahol. Olyan ez mint egy rémálom. Jó lenne, minél előbb felébredni belőle."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget