
Törõcsik Mari csütörtök este kihagyta a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány Maciárverését, mert nem tudja elhagyni a szombathelyi kórházat.
Törőcsik Mari, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke csak hangban volt jelen a csütörtök esti Maci aukción, ugyanis állapota miatt nem hagyhatja el a szombathelyi kórházat. Kárász Róbert elsírta magát, amikor a rendezvényen lejátszotta azt a hangfelvételt, amelyet néhány nappal korábban rögzített a kórházban a Kossuth-díjas színésznőnél.
![]()
Törőcsik Mari és Kárász Róbert 2012 óta árverezik el hírességek macijait, hogy a befolyt összegből fogyatékkal élők számára hozzanak létre munkahelyeket. A művésznő eddig nem egy aukcióról sem hiányzott.
![]()
Idén világsztárok macijai is kalapács alá kerültek: Ashton Kutcher, Jennifer Lawrence és Jamie Foxx is felajánlotta maciját.
![]()
Ha az alapítványunk valakiről szobrot fog állítani, az Andy Vajna lesz. Nagyon hálásak vagyunk neki, hiszen sosem tudnánk felkérni az ügyünk mellé világsztárokat, ha ő nem segítene benne.
- mondta el Kárász Róbert.
Az idei Maci aukció megdöntött mindent eddigi rekordot. Összesen 25 millió forint gyűlt össze, amiből majd újabb munkahelyeket hoznak létre a fogyatékkal élők számára.







