Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.09.

Rossz hírt kaptunk Törőcsik Mariról: Újra kórházban ápolják

Törõcsik Mari nemrég abban bízott, hogy újra színpadra állhat. Arra készült, õsszel visszaköltözik Budapestre.

Októberben úgy tűnt, ismét erőre kapott Törőcsik Mari. Az egyik magazinban ugyanis arról beszélt, hogy ősszel visszaköltözik Budapesti otthonába. A Nemzet Színésze akkor abban reménykedett, hogy újra képes lesz színpadra állni. Ezért örültünk meg annak, hogy a Nemzeti Színház honlapján feltűnt két előadás dátuma is, melynek szereposztásában szerepel a művésznő. A Galilei élete című színműben Törőcsik játssza az idős csillagász-matematikus szerepét. Felhívtuk a színésznőt, hogy megtudjuk, hogyan készül az előadásra, és elhagyta-e már a velemi házat, de sajnos rossz hírt kaptunk.

"Ismét kórházban vagyok, éppen most ment ki a professzor úr, aki szerint hamarosan talán hazamehetek. Most is rutinvizsgálatokon vagyok, ezért tartanak bent néhány napig.

Egyelőre sajnos nem javasolják, hogy Budapestre utazzak.

Pedig lenne néhány dolog, amit el kellene intézni...”

- mondta erőtlenül a színészlegenda, majd elnézést kért és bontotta a vonalat, mivel hallhatóan megerőltető volt számára a beszéd. A %RIPOST% napilap pénteki számából az is kiderül, mint mond a Nemzeti Színház.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot