Létrehozva: 2016.10.14.

Meghódíthatja a világot ez a magyar találmány!

Nyíregyházi diákok munkája innovációs díjat kapott a Maker Faire nemzetközi alkotói és innovációs vásáron.

Nemzetközileg is elismert lett a tűzoltóknak tervezett okoskabát. Mint arról nemrég a %RIPOST% beszámolt: a speciális ruhadarab nemcsak a hőmérsékletet és a pulzusszámot méri, de a veszélyes gázok jelenlétét is jelzi. 

Az okoskabát megálmodói és megalkotói a nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium diákjai. Munkájukat innovációs díjjal jutalmazták a Maker Faire nemzetközi alkotói és innovációs vásáron, amely pénteken nyílt meg Rómában. A díjat két diák, Gál Zoltán és Sivák Levente, valamint az innovációs projekt kidolgozásáért felelős tanár, Zsigó Zsolt Miklós vette át.

A világ legnagyobb innovációs találkozója

A Maker Faire a tudományt, technológiát, szórakozást és az üzletet ötvözi. Európai kiállítóit az olasz főváros látja vendégül immáron a negyedik egymást követő évben. Az új római vásártéren feltalálók és start-up vállalkozások mintegy hétszáz projektje mutatkozik be. A vasárnapig tartó kiállításra és vásárra több mint százezer látogatót várnak. 

2006-os tragédia miatt született meg az okoskabát ötlete

A budapesti műszaki egyetem lőterén kiütött tűzben három tűzoltó életét veszítette, további hét társuk füstmérgezést kapott. Halálukhoz, mint később kiderült, a vészhelyzet pontos felismeréséhez szükséges információk hiánya, valamint a külső egységekkel való nem megfelelő kommunikáció vezetett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra