Létrehozva: 2019.01.08.

Szörnyű hír jött, elhunyt a magyar olimpiai bajnok pólós

Hosszantartó betegség után, kedden reggel a kórházban érte a halál.

Elhunyt Bolvári Antal, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót 86 esztendősen, hosszantartó betegség után, kedden reggel kórházban érte a halál - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Bolvári Antal 1932. május 6-án született Kaposváron. Sportpályafutását úszóként kezdte. Legnagyobb vízilabdás sikereit a Bp. Honvéd sportolójaként érte el 1952 és 1956 között - írja az MTI. Helsinkiben és Melbourne-ben tagja volt az ötkarikás aranyérmes csapatnak, 1951-ben főiskolás világbajnoki, 1954-ben Európa-bajnoki címet nyert. A berlini főiskolás vb-n 200 és 400 háton is versenyzett, mindkét alkalommal ezüstérmet szerzett.

A melbourne-i olimpiát követően öt évig Ausztráliában élt. Hazatérése után a Vasas, a Bp. Spartacus és az FTC csapataiban játszott. A zöld-fehérekkel még harminchat évesen is nyert bajnokságot. Sportolói pályafutását követően edzői képesítést szerzett a TF-en, 1970-től a Spartacus, a Honvéd és a junior-válogatott mestere. 1980-ban Mayer Mihály kérésére a felnőtt válogatott mellett is dolgozott.

Tiszti tanfolyamot is végzett, a Honvédnál élsportoló státuszban hivatásos katonaként szolgált. Hadnagyi rendfokozatban katonaolimpikon volt.    

A helsinki olimpia ötvenéves jubileumi ünnepségén ő vitte a magyar zászlót a megismételt ünnepélyes megnyitón. Elismerései között Magyar Örökség-díj (2004) is található.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője