Létrehozva: 2019.02.28.

Szerelmi háromszög miatt kellett meghalnia a magyar nagypapának

Mint azt a Ripost elsõként megírta, kegyetlen gyilkosság történt február 17-én a zuglói Nagy Lajos király útján. Autójában vágták el egy 60 éves férfi torkát. A feltételezett elkövetõt néhány órán belül Esztergomban kapták el. Fény derült az indítékra is: a 26 éves unoka szerelmi háromszög miatt ölte a nagyapját.

Szerző Ripost

Ugyanazt a nőt szerette a 26 éves B. György és a 60 éves nagyapja, a szerelmi háromszög pedig, némi alkohollal vegyítve, emberölésbe torkollt. A Zsaru magazin beszámolója szerint az Esztergomban élő unoka többszöri egyeztetés után találkozott a nagypapájával Budapesten.

Előbb egy gyorsétteremben falatoztak, majd egy közeli trafikban vodkát vettek. A 60 éves férfi kocsijába ülve, iszogatás közben került elő a régi ügy: a két rokon évekkel ezelőtt ugyanazt a nőt szerette. Az alkohol és a régebbi ellentét vezethetett a tragédiához: a fiatal férfi egy zuglói bevásárlóközpont parkolójában elvágta a 60 éves nagyapja torkát, aki elvérzett a piros Suzukiban.

A %Ripost%-nak korábban a helyszínen megszólaltak a döbbent hozzátartozók is, akik ,információink szerint, megtalálták a férfit.


„Rettenetes, ami történt! Gyula bácsinak, a nagybátyámnak, elvágták a torkát a piros Suzukijában… Minden csupa vér! Az autóban összeroskadva fekszik Gyula”

– mondta a nőrokon munkatársunknak.

A helyszínre kiérkező rendőrök az autó utastérben talált gyorséttermi blokk alapján indultak el: visszakeresték az étterem videofelvételét, melyen jól látszik, hogy az áldozat egy fiatal férfival közösen étkezik. Ezen a szálon haladva jutottak el Esztergomba B. Györgyhöz, aki a kihallgatásán beismerte, ő követte el a szörnyű tettet.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast