tóth gabi
Székhelyi József nem csinál titkot daganatos betegségébõl, sõt nyíltan beszél róla, hogy másoknak is segítsen.
Székelyi József még csak a gyógyuláshoz vezető út felénél jár, de szerencsére használ a kemoterápia, a színész tüdejéből ugyanis teljesen eltűnt a daganat. Bár a színész-rendező gyakran gyengének érzi magát, hősiesen küzd a kór ellen.
Székhelyi József tavaly novemberben nyilatkozott először arról, hogy súlyos beteg. A Jászai Mari-díjas színész-rendezőnél tüdőrákot diagnosztizáltak és áttéteket is találtak a szervezetében. A színművész azonban nem esett kétségbe. Minden erejével a gyógyulásra koncentrál, és úgy fest, a kezelések és a színész határtalan hite meghozta a várt eredményt.
Hatalmas diadalon vagyok túl, az alapdaganat, ami a tüdőm jobb lebenyében volt, nullára zsugorodott. A kemoterápia megölte, és az áttétek is sorvadnak, már alig észrevehetők.
Most még egy végeláthatatlan kemotúrán veszek részt, de tudom, hogy én fogok győzni, és megdöglik a rák! A tortúrának vannak hullámvölgyei, de a cél az, hogy a »pasi aktív maradjon«. Persze, néha gyengének érzem magam és a kedélyállapotom olykor aggályos, de másnap felkelek és azt kérdezem: »Ugyan kérem, hol van itt tüdőrákos ember?«"
– mondta Székhelyi József, aki úgy érzi, tanítja őt a betegség.
"Sokkal bölcsebbé tett és talán türelmesebbé is, pedig sok elégedetlenség van bennem a fizikai állapotom és a betegség kapcsán, mert már nagyon sürgetném a gyógyulást”
– mesélte a színész.
Székhelyi István nem hajlandó betegségtudattal élni, és ebben családja is nagyban támogatja. A színész lapunknak elmondta, a nehézségek csak még inkább elmélyítették szeretteivel a kapcsolatot.
"A feleségem egy szent asszony, a gyermekeim is csodálatosak. Az ügyvéd fiam minden egyes kezelésre elkísér és mellettem van. A kemó alatt sokat beszélgetünk, vagy zsugázunk, a fiam pedig minden alkalmat rögzít, ha munkája van, telefonon intézi el, soha nem hagy magamra, velem van! Korábban is jó volt a kapcsolatunk, de ez most valami más…
- mondta meghatottan a rendező, aki jól tudja, hogy messze még a háború vége, de dacosan helytáll, és másokat is erre buzdít.
"A kemoterápiának van kezdő, középső és záró szakasza én a közepén járok, és nem tudom, mikor lesz vége, de ahhoz, hogy folytatni tudjuk, sok egyéb mellett nagyon fontos, hogy stabil maradjon a vérképem. Optimista vagyok, és mindenkinek, aki ugyanebben a betegségben szenved, azt üzenem, soha ne adja fel!
Ha az ember lelkileg vagy pszichésen feladja, akkor már az orvostudomány is tehetetlen lesz, minden agyban dől el. A ráknak a dac az ellenszere
– szögezte le Székhelyi József.