Létrehozva: 2017.09.23.

Nézd meg, hogyan él a TV2 sztárja - Fotó

Amikor beléptünk Szebeni Istvánék házába, rögtön megcsapott bennünket a húsleves finom illata.

Mint kiderült, a Tények műsorvezetője imád a konyhában tevékenykedni, felesége, Anita szerint alig lehet onnan kirobbantani. De emellett még számos titkot megtudtunk Istvánékról.

Szebeni öt és fél éve megtalálta az igazit. Így, amikor megismerkedett Anitával és egymásba szerettek, nem vártak sokáig, fél év múlva már össze is házasodtak. Nem is akárhol, Kaliforniában.

„Harminc felett miért húzza az időt az ember, ha megtalálta azt, akivel el tudja képzelni az életét - mondta a %RIPOST%-nak a Tények műsorvezetője. - Van egy gyönyörű református templom kint, ahol Szabó Sándor lelkész adott össze bennünket. Nagyon szép volt a szertartás, az pedig vicces, hogy a székely kapu előtt pálmafák álltak. Ami szintén vicces volt, hogy a párom Czinege Anita, míg édesanyám lánykori neve Czinege Erzsébet. Így először nem értette a vezetéknév miatt az amerikai anyakönyv vezető, hogy ki kicsoda. De szerencsére sikerült tisztázni a félreértést.”

Aztán újabb nagy változás történt a pár életében, amikor két éve négy hónapja, megszületett első gyermekük, Patrik.

„Megváltoztatott az apaság, tényleg átértékelődnek az ember életében a dolgok. Imádom minden percét, ki is veszem kiskorától kezdve a részemet a Patrik körüli teendőkből. Néha még pelenkázok is - nevetett a híradós. – Patrik egyébként egy kis tündér, nincs vele semmi baj, nem sírós. Ahogy nő, egyre jobban látszik, hogy milyen jólelkű lesz. Egyébként hatalmas változás volt most az életében, hiszen elkezdte az óvodát. Az első hetet nagyon szerette, élvezte, hogy sokan veszik körül és új játékok vannak. A második héten, amikor vittük, már volt egy kis sírás. De ez még változni fog.”

További képeket találsz Szebeni Istvánék otthonáról a %RIPOST% napilap szerdai számában. Keresd az újságárusoknál!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget