Létrehozva: 2019.07.17.

Durva álhíreket terjesztenek Szandiról, betelt a pohár

Az énekesnõ arra kér mindenkit, ne higgyenek a gyorsan terjedõ kamuhíreknek.

Szandi mélységesen felháborodott, amikor váratlanul szembesült azzal, hogy ismét egy valóságos lejáratókampányt indított ellene az egyik álhíreket gyártó portál. Ráadásul nem először!

Most azt találták ki a vélhetően külföldön bejegyzett kamuoldalak üzemeltetői, hogy Szandi durván kritizálta a magyar nőket, Sebestyén Balázs és Ábel Anita pedig alaposan helyretették őt. Az igazság azonban az, hogy Szandi szájából soha nem hangoztak el efféle, a magyar nőket becsmérlő mondatok.

"Megint azt vettem észre, hogy a hivatalos Facebook-oldalamon ömlik rám a mocsok. Rengeteg minősíthetetlen hangnemben írt, szitkozódó levelet, hozzászólást kaptam. Így jöttem rá, hogy ismét valótlant állítottak rólam, sajnos már nem először, és talán nem is utoljára. Sajnos rengetegen vannak, akik mindent elhisznek, amit az interneten olvasnak. Az is felháborító, hogy az a néhány ember, akik ezeket a kamuportálokat üzemeltetik, szépen meggazdagodnak az álhírekből, hiszen minden egyes kattintással pénzt keresnek. Nem értem, hogy tudnak tükörbe nézni ezek után" - háborgott Szandi a %RIPOST%-nak, hozzátéve: arra kér mindenkit, hogy csak a saját hivatalos honlapján, valamint a Facebookon és az Instagramon közölt híreknek higgyenek.

Szandi férje, Bogdán Csaba elárulta, korábban már beszéltek egy profi médiajogásszal, ám sajnos egyelőre tehetetlenek a vélhetően külföldön bejegyzett álhírgyárakkal szemben.

"Mintha egy megadott sablon alapján kreálnák ezeket a szenzációhajhász álhíreket. Szandi különösen a bögyükben van, ő már sokszor terítékre került. Most hat nap alatt több mint nyolc lejárató cikk jelent meg róla. Néhány hétig még porondon lesz, aztán választanak maguknak egy másik áldozatot. Felháborító" - fakadt ki Csaba

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya