Létrehozva: 2018.01.14.

Pokollá változott a svéd város, otthon rettegnek az emberek

A svédországi Helsinborgban egyetlen év alatt 300 százalékkal nõtt a fegyveres lövöldözések száma, a lakosok már ki sem mernek lépni az utcára.

2016-ban csak öt lövöldözéses bűncselekmény történt a dán határ közelében fekvő svéd településen, de egy évvel később már 20 utcai lőpárbajról számolt be a rendőrség. A 100 ezernél is kevesebb lakossal bíró Helsinborgban már semmi nem utal arra, hogy Svédország valaha békés ország volt, és a helyzet napról napra rosszabb.

A lövöldözésekkel együtt a más típusú bűncselekmények száma is megugrott. Az áldozatok szinte kizárólag húszas éveikben járó férfiak voltak, és a rendőrség szerint bűnbandák rivalizálásáról van szó – a csoportok pénz, kábítószer vagy fegyverek miatt kapnak össze. A lakosok pedig rettegésben élnek, a bűnözők annyira megfélemlítették őket, hogy még a rendőri kérdésekre sem mernek válaszolni a bosszútól tartva, beszélő tanúk nélkül pedig nagyon nehéz rács mögé dugni a vétkeseket.

A legvéresebb hónap május volt: ekkor két ember meg is halt a lövöldözésekben – a rendőrség azonban még semmit nem derített ki az esetekkel kapcsolatban.

A jelenség egyébként egész Svédországra jellemző: az évtized kezdete óta megduplázódott a halálos áldozattal járó lövöldözések száma. A legrosszabb eredményeket azok a városok hozzák, ahol sok migráns él: Malmőben vagy éppen Stockholmban kialakultak a no-go zónák, ahova még a hatóságok emberei sem merik betenni a lábukat, mert a joggal szemben a bűn az úr.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre