Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.24.

Súlyos döntést hozott a két éve eltűnt Vitéz Barbara családja

A zentai Vitéz család 2016. november 25-e óta nem tudja, pontosan mi történt a lányukkal, aki állítólag a Tiszába zuhant.

Nem csillapodnak a kedélyek a két éve, november 25-én, rejtélyes körülmények között eltűnt Vitéz Barbara ügye körül. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a 15 éves lány Zentán találkozott a barátaival, amikor állítólag belezuhant a Tiszai hídról a folyóba. Barbara testét hónapokon át keresték a mentőcsapatok, ám még mindig nem bukkantak a nyomára.

A lány családja a mai napig úgy gondolja, hogy valakik elhallgatják az igazságot, legutóbb pedig olyan információkat kaptak, mi szerint Barbarát Magyarországon látták.

A lány szülei, Vitéz Endre és Melinda pedig két év után is meg van róla győződve, hogy Barbara életben van, az édesapja az eddiginél is aktívabban kapcsolódna be a magyarországi keresésbe.

Vitéz Barbara most 17 éves, 157 cm magas, 47 kg, szőke félhosszú hajú, barna szemű. Himlő miatt heg van a homlokán, jobb szemöldök fölött pedig egy szemölcs. Utoljára zöldes kabátban, fekete blúzban, kék koptatott színű farmernadrágban, barna bakancsban volt, de ez két év alatt nyilván változott. Eltűnése miatt az Europol és az Interpol is kiadta a körözését.

A család kéri, hogy aki Barbara tartózkodási helyével, eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a rendőrséget!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-