Létrehozva: 2019.05.08.

Súlyos beteg Demjén Ferenc, altatásban tartják az orvosok

Agyérgörcsöt kapott Demjén Rózsi, az intenzív osztályra szállították.

Újabb betegség rendítette meg a Kossuth-díjas legenda, Demjén Ferenc egészségét: kórházba került agyérgörcs miatt.

Februári csípőkorrekciós műtétjét követően az énekes rehabilitációja lassabban haladt a vártnál, ezért a májusi koncertjeit is le kellett mondania, most viszont agyvérzés gyanújával került a Szigetvári Kórház intenzív osztályára.

"Nagyobb az ijedtség, mint a baj! – jelentette ki a Blikk érdeklődésére Rózsi sajtósa. – Demjén művész úr múlt pénteken épp a csípőkorrekciós műtétje utáni második kontrollvizsgálatra készült, de miközben az otthonában a betegszállítót várta, a várakozás miatt egyre izgatottabb lett, mivel az első kontrollja úgy végződött, hogy a májusi koncertjeit is le kellett mondania. A gyógytornával jól haladt, mégis megijedt, hogy ez megismétlődhet. Annyira felizgatta magát, hogy a betegszállítóban rosszul lett, orvost kellett hívni hozzá. Először valóban azt lehetett hinni, hogy agyvérzést kapott".

Mint kiderült, a 72 éves énekest már hordágyon vitték az intenzív osztályra.

"Szerencsére a szigetvári kórházban hamar kiderült, nem agyvérzése, hanem enyhe lefolyású agyérgörcse volt, amelyet rövid időn belül elláttak. A mielőbbi gyógyulása érdekében az orvosai altatják. A lehető legjobb kezekben és nyugalomban van, ezért joggal lehet remélni, hogy néhány hónapon belül a színpadra is visszatér. Ezt pontosan még azért sem lehet tudni, mert megakadt a csípőműtét utáni rehabilitációja. El van keseredve, hogy ismét koncerteket kellett lemondania, de feltett szándéka, hogy mindent bepótol, s ez erőt ad neki" – magyarázta Demjén Ferenc kollégája, aki nem cáfolta azt az értesülést, miszerint Demjént időközben átszállították Szigetvárról a Pécsi Idegtudományi Centrumba.

A popcsillag a közelmúltban hősiesen igazolta, hogy számára a közönség a legfontosabb. Három éve csak két koncertet kellett lemondania, mert a Hősök terén, a színpad mellett megbotlott és beütötte a jobb felkarját, amely eltörött. A vállától a felkarjáig begipszelték, de így is színpadra lépett, pedig a súlyos gipsz megzavarta az egyensúlyát. Annál is inkább, hiszen 2-es típusú diabétesze miatt 15 éve amputálni kellett bal lábfejének nagyujját. És, ha ez nem lenne elég, múlt októberben elcsúszott a fürdőszobájuk előtti gránitlapon és zúzódásokat szenvedett. 

"A legfontosabb, hogy koncertet nem kellett lemondanom" – mondta akkor a zenész, de ezúttal nincs más lehetőség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát