Létrehozva: 2017.05.25.

Zokogva vallott a szakításról Stohl András

A színész-mûsorvezetõ élete teljesen megváltozott, amióta megismerte új kedvesét, Évát.

Õszintén vallott magánéletének változásairól Stohl András Krizsó Szilviának. A Jászai Mari-díjas színész nehéz időszakon van túl, mert bár tudta, hogy a lehető legjobb döntést hozza azzal, ha szakít  a kedvesével, Ancsikával, nem volt könnyű átvészelnie ezt a néhány hónapot.

"Eljöttem a családomtól, de szeretném leszögezni, hogy nem hagytam el őket. Mindennap találkozunk, sőt, többet is, mint amikor otthon laktam. De nyilván a gyerekeimnek az is jelentett valamit, amikor tudták, hogy apa fent alszik a szobában. Ez most nem így történik."

Új kapcsolatom van, amiben nagyon boldog vagyok. De nem mondom, hogy teljesen.

- mondta el Stohl András.

A színész volt ugyan pszichológusnál, de így is nehéz volt számára az elválás a családjától. Miközben mesélt, többször is szüksége volt zsebkendőre: sírva kezdte és könnyezve fejezte be a történetet.

"Öregszem. Apukám volt ilyen, aki még akkor is tudott sírni, amikor azt mondta, boldog karácsonyt, fiam."

Stohl kedvese, Éva, kerüli a nyilvánosságot, de mégis minden színházi előadására elkíséri a kedvesét.

Máris jó kapcsolatot alakított ki a színész kisebbik lányával, Rebekával, ráadásul káros szenvedélyéről is le tudta szoktatni Stohlt: a színész már nem rágja a körmét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia