Létrehozva: 2017.11.29.

Sötét titok derült ki Stadler József volt feleségéről

Nagy szoknyavadász hírében állt Stadler József, aki élete során sokszor megégette magát a nõkkel.

A huszonéves Stadler József kicsapongó éjszakai életet élt. A lányok  szívesen fogadták a jóképű, gazdag srác közeledését. Első feleségét Kiskőrösön, egy fodrászatban ismerte meg. „A szüleim egyáltalán nem örültek a kapcsolatnak, mert valahogy nem volt szimpatikus nekik a leány, főleg, amikor nyolc hónapi járás után elmondtam nekik, feleségül veszem” – mesélte az üzletember a Stadler Story első kötetében.

Elkapkodta első házasságát

Az esküvő után Hartára költöztek, de házasságuk nem volt zökkenőmentes. „Különböző játékszabályokat próbált meg rám erőltetni. Állandóan velem akart jönni, felmondott a fodrászatban is. Én nehezen tűrtem a feleségem naplopó életvitelét. Arra kértem, váljunk el békében, mert úgy néz ki, elkapkodtuk ezt a házasságot.”

A nő viszont nem akart belenyugodni Stadler döntésébe, kitervelte, hogy meggyilkolja őt.

„Egyik este főzött nekem valami vacsorát, de rögtön éreztem, hogy nem stimmel valami, mert a gyomrom, meg a fejem is megfájdult tőle. Másnap a kedvenc ételemet főzte. Két üveg sör is volt az asztalon. Észrevettem, hogy a kupak nagyon lazán van rajta. Ráadásul arra kért, vegyek fel rendes pizsamát, mert ki tudja, mi fog történni velem az éjszaka. Egész éjjel nem mertem elaludni. Reggel, amikor összeraktam az ágyneműt, legnagyobb megdöbbenésemre a párnája alatt egy élesre fent kinyitott borotva villant meg.

Később tudtam meg, hogy a környéken már rég mondogatja az ismerőseinek megölésem terveit. Végül sikerült elválnom tőle

– mesélte el az üzletember.

Dunaújvárosba járt át csajozni

„Annyi gyönyörű nő villogott körülöttem” – emlékezett vissza Stadler, aki zátonyra futott házassága miatt nagyot csalódott a komoly kapcsolatokban, ezért évekig csak a kalandot kereste.

„A dunaújvárosi csajokat gondosan lajstromba szedtem, és annyi volt belőlük talonba, hogy azt se tudtam, mikor melyiket látogassam. Annyira egyformák voltak a házak, hogy néha összekevertem a címeket, és olyan nőkhöz mentem fel, akihez nem is akartam. Volt úgy, hogy ugyanabban a háztömbben, két-három hódolom is akadt, csak át kellett mennem az egyik lépcsőházból a másikba. Gyakran megtörtént az is, hogy három-négy gyönyörű hölggyel érkeztem a nyaralóba, és ahogy visszaemlékszem, nagyon szép élményekkel lettem gazdagabb.”

Börtönnel fizetett a nyári kalandért

Stadler József Balatonakarattyán ismerkedett meg egy jómódú család lányával, aki egyszer váratlanul egy jóval idősebb férfivel állított be hozzá.

„A lány mostohaapja azt akarta velem megbeszélni, hogy nem tetszik neki a kapcsolatunk. Később derült ki, hogy a leány mostohaapjaként az anyja halála után ő is szemet vetett a menyecskére. Azzal fenyegetett, feljelent a rendőrségen. Meg is tette. Mindennel megvádolt. Házkutatást is tartottak nálam, de nem találtak semmit. Nagyon kemény árat fizettem a nyári kalandért” – mesélte az üzletember, aki végül emiatt a férfi miatt került börtönbe. „A manusz megbuherálta az árammérőmet. Különösen nagy értékű lopásként foglalkoztak az üggyel.” Stadler József másfél évet ült, lelkileg nagyon megviselték a történtek. Könnyeivel küszködve emlékezett vissza a történésekre.

Gyermekei anyja megcsalta

Ám, még mielőtt börtönbe vonult, megismerte Sáfrán Máriát, aki később három gyermekkel (Marietta, Zoltán, Milán) is megajándékozta őt. Megismerkedésükről így emlékezett meg Stadler József. „Mindketten éreztük, hogy hosszú távú kapcsolat lesz a dologból. Nagyon úgy nézett ki, hogy egy életet lehúzunk együtt. Nem így alakult, de szép éveket kaptunk egymástól. Ezt köszönöm neki, annak ellenére, hogy a szétválásunk faramucira sikeredett” mesélt gyermekei hűtlenné vált édesanyjáról az üzletember.

Börtönben lett szerelmes

Bár nem lehetett könnyű úgy párkapcsolatban élni, hogy folyamatosan a börtönben ült, mégis 2005-ben így került közelebb a nála húsz évvel fiatalabb kiskőrösi hölggyel, Elvirával. A juhászból lett vállalkozó előbb levelezés útján, majd hétvégi börtöneltávozások alkalmával került szorosabb kapcsolatba Elvirával. Bár Stadler nagy reményeket fűzött a kiskőrösi hölgyhöz, ám kapcsolatuk ráment arra, hogy ő maga folyamatosan a rácsok mögött volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya