Létrehozva: 2017.12.07.

Sötét titkok derültek ki VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi múltjából

Az elõzetes letartóztatásban lévõ B. Lászlót már nemcsak személyi szabadság korlátozása, hanem emberölés gyanúja miatt is fogva tartják. A férfi múltjáról ismerõsei beszéltek.

Egy evezősklub vezetője volt az a B. László, akit a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni megölésével és személyi szabadság korlátozásával is gyanúsítanak. A férfi ismerősei nem akartak nyilatkozni a sajtónak, de többen sötét titkokat tártak fel László múltjából:

erőszakos és pökhendi volt régen is, ritkán látták, de ha megjelent, mindig összeveszett valakivel.

A %RIPOST% dunaújvárosi tudósítója szerint a gyilkossággal gyanúsított férfit többen is ismerték a városban, ahol a nagyszüleivel élt. Sokan emiatt is el tudják képzelni, hogy az ott töltött több mint 30 év alatt annyira kiismerte Dunaújvárost és az azt átszelő folyót, hogy szinte biztosan ott rejtette el a holttestet.

Mint ismeretes, a 24 éves Fanni még november 20-án tűnt el rejtélyes körülmények között Budapesten, a 13. kerületből, lakásában égett a villany, és a kutyáit is egyedül hagyta. A rendőrség hétfő óta emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Látványos, rövid kisfilmen pillanthatunk bele a Fertő-Hansági nyári ludak életébe

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra