Létrehozva: 2018.08.23.

Sokaknál kiverte a biztosítékot a magyar nő, így szeretne anyává válni

Végsõ elkeseredésében az interneten próbál meg örökbe fogadható gyereket találni egy nõ. Az asszony a felhívását egy békéscsabai csevegõcsoportban osztotta meg, állítása szerint ez az egyetlen lehetõségük a párjával. Sok mindenen túl vannak, évek óta küzdenek, hogy gyerekük lehessen.

A felhívása után kapott hideget és meleget is S. Kinga, de sok hasonló cipőben járó anyuka biztosította őt a támogatásáról. Az asszony azt írta:

Évek óta küzdünk azért, hogy gyermekük legyen, sajnos még hosszú évek várnak ránk, hogy megcsörrenjen az a bizonyos telefon. Ha te pedig nem tudod, vagy nem akarod vállalni születendő gyermeked, kérlek írj! Kizárólag jogtiszta örökbefogadás jöhet szóba!” – írja a nő. Kinga korábban is próbálkozott, akkor még teljesen névtelenül osztotta meg felhívását egy népszerű kisbabás csoportban.

Miután ott nem járt sikerrel, nevét vállalva osztotta meg az újabb felhívást. Az interneten törekszik arra, hogy minél kevesebb adat tudódjon ki róla, talán ezért nem reagált lapzártánkig a megkereséseinkre.

 

Évekig tarthat az örökbe fogadás

A szakemberek szerint az örökbefogadás nem egyszerű, szigorúak a szabályok. Mindez nem véletlenül van így, hiszen ellenőrizni kell, hogy megfelelő-e a család, ahová a gyerek kerül, és az esetleges gyerekkereskedelmet is meg kell akadályozni. Bár a 45 éves kor a maximum, azt a 40 fölötti szülőt, aki újszülöttet akar örökbe, rendszerint elutasítják, ugyanis egy kisbabára akár 3-4 évet is várni kell.

Így is szabad gyereket keresni, de csak hivatalos közvetítővel

Magyarországon van titkos és nyílt örökbefogadás is. Az utóbbinál ismerik egymást az örökbefogadók és a természetes szülők, ám ezt sem lehet magánúton rendezni, minden esetben együtt kell működni valamelyik civilszervezettel, és a gyámhatóságnak jóvá kell hagynia az örökbefogadást. Kinga magánúton tehát nem is fogadhat örökbe – valószínűleg egy civilszervezet javasolta neki, hogy találjon olyan szülőt, aki örökbe adna neki, így lerövidítheti a várólistát.

 

Tanfolyam, szűrés, igazolások…

A Gólyahír Egyesület budapesti képviselőjétől megtudtuk, hogy a Kinga által választott nyílt örökbefogadásnak is nagyon szigorú feltételei vannak, hiszen így lehet megakadályozni a gyerekkereskedelmet és kiszűrni azokat a felnőtteket, akik inkább rabszolgát vennének maguk mellé, nem pedig egy gyereket.

„A legtöbb anyuka, mire eljut hozzánk, már nagyon sok mindenen túl van és nem szeretne mást, mint szeretet adni egy kisgyereknek. Ahhoz, hogy hozzánk eljöhessenek, először jelentkezni kell a gyermekvédelemnél (TEGYESZ), el kell végezni egy tanfolyamot, utána szűrővizsgálaton, környezettanulmányon kell túlesni, egészségügyi papírokat, illetve jövedelem igazolásokat beszerezni" – sorolta a feltételeket a %Ripost%-nak Egyed Ferencné területi képviselő.

A szabályok szerint a gyerek és a szülő között minimum 16 év korkülönbségnek kell lennie, továbbá csak 25-45 éves kor közöttiek fogadhatnak örökbe.

Azt szoktuk mondani, hogy érdemes már 40 éves kor előtt dönteni az örökbefogadásról, mert 40 éves kor felett, a nagyon hosszú várólisták miatt csökken az esély” – mondta a %Ripost%-nak a szakember. Az utóbbi években nőtt az örökbe fogadható gyerekek, valamint az örökbe fogadások száma is.

 

Egyre több a sikeres örökbe fogadás

Az örökbefogadások száma évről évre nő, ám a 2017-es esztendő kiugró volt. Míg 2016-ban 896 gyereket, addig 2017-ben már 1025 gyereket fogadtak örökbe. Az örökbefogadások nagy része még mindig titkos, nem ismerik egymást az örökbe adók és fogadók, mivel a szülők többségében ott a félsz, hogy nem gondolja-e meg magát az örökbeadó szülő, vagy nem fogja-e később zaklatni őket. A 40. évüket betöltött édesanyáknak újszülöttet a hosszas várakozás miatt örökbe fogadni szinte lehetetlen, de kicsit nagyobb, 2 évesnél idősebb vagy roma gyerekekre van esély, ilyenkor a várakozás egy évre is rövidülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát