Létrehozva: 2017.09.22.

140 kilóról fogyott le a Séfek Séfe esélyese

Robi kõkemény akarattal vette fel a küzdelmet fölös kilóival szemben, és kitartó munkával elérte, hogy mára szinte már testépítõket megszégyenítõ formában van.

Tatai Robi tagadhatatlanul az egyik legígéretesebb séfjelöltje a TV2 gasztró-tehetségkutató műsorának. Ez abból is kitűnik, hogy csütörtök este úgy vezette győzelemre csapatát, hogy Wolf András már szóban sem instruálhatta a versenyzőket.

Robi ráadásul viszonylagos hendikeppel indult a profi szakácsokkal teletűzdelt mezőnyben, hiszen Szlovákiában él, ahol, saját bevallása szerint, a gasztronómia tízéves lemaradásban van a magyarországihoz képest. Persze akarattal és kitartással minden el lehet érni, és ezt ő pontosan tudja.

Világéletemben köpcös, nagydarab gyerek voltam.

"Száznegyven kiló lehettem, amikor elhatároztam, hogy változtatok az életemen. Akkoriban sokat jártam külföldre dolgozni, ahol a gasztronómia terén is megvilágosodtam, és elkezdtem úgy táplálkozni, ahogyan másoktól láttam"

- mesélte a %RIPOST% napilap pénteki számában Tatai Robi, aki azt is elárulta, hogyan szabadult meg fölös kilóitól, és terveiről is mesélt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája