LELKIZŐ

Puzsér Róbert váratlan bejelentést tett!

A kritikus egy év elteltével újra kendőzetlenül őszinte interjút adott a Ripostnak útkeresésről, gyerekvállalásról, jövőbeli tervekről...
  • Szerző: Ripost

%%: Bár a Facebookon nagy aktivitást mutatsz, mintha a Szelfi óta eltűntél volna. (A műsor végén Puzsér elutazott az El Caminóra – a szerk.)

Puzsér: Elvonultam egy teljes évre. Meghosszabbítottam a tavaly megjárt El Caminót, mert úgy éreztem, hogy az én Caminóm nem egy-két hónapos. Ez jelenleg is zajlik, és folytatom szeptemberig.

%%: Az El Camino útkeresés. Te mit keresel?

Puzsér: Azt a valakit keresem magamban, aki felnőtté válik, családot alapít, felelősséget vállal, szintet lép az életében. Ehhez a régi embernek meg kell halnia, és egy új embernek kell születnie - ez pedig nem megy úgy, hogy az embernek nap mint nap mindenféle munkákkal és emberekkel, szociális kapcsolatokkal meg hétköznapi dolgokkal kell foglalkoznia. Ez akkor működik, ha az ember elvonul hosszabb időre, és rendezi a sorait.

%%: Ez belső késztetés vagy társadalmi nyomás?

Puzsér: Ez egyértelműen belső késztetés. Én érzem úgy, hogy erre van szükségem.

Tudom magamról, hogy gyereket és családot akarok, de azt is tudom, hogy a jelenlegi személyem erre kevéssé alkalmas.

Ezért létre kell hoznom egy olyan személyt magamban, akiből az Igazi lehet. Mindenki az Igazit keresi, mégsem találja senki, mert az Igazi keresése nem több, mint felhatalmazás arra, hogy újabb és újabb könnyű kalandokat bonyolítson le. D**ni akar - csakhogy azzal a dumával, hogy "D**ni akarok!", nem lehet d**ni. Ezzel szemben azzal, hogy "Én az Igazit keresem”, már jó nagyokat lehet. Így aztán ezek az emberek maguknak, a környezetüknek és a partnereiknek egyaránt azt hazudják, hogy ők az Igazit keresik. Kilátástalan a helyzetük, ugyanis ők maguk nem az Igaziak - először is nekik kéne Igaziakká válniuk. A közvélekedésben az igazi keresése mindig külső keresés. Ha valaki nem tud megállapodni, azzal kapcsolatban az az általános érvényű nagynéni-megmondás, hogy még nem találta meg az Igazit. Így aztán soha senkiben nem merül fel az, hogy ő vajon az Igazi-e?

Én találtam már Igazit, nem is egyet. Négy-öt Igazit is találtam már huszonöt év alatt.


%%: Ezzel most azt mondod, hogy ha te az Igazi lettél volna, talán ma is együtt lennétek?

Puzsér: Lehetett volna családunk, gyerekünk. De azt is vélelmezem, hogy azóta már elváltunk volna. Nem vagyok idióta, látom magam körül a kapcsolatok átlagos élettartamát, és nem gondolom, hogy kivétel volnék. Ma egy komoly párkapcsolat három-négy évet bír - már akinek, nekem két és fél éves volt a leghosszabb. De szerintem egy gyereket jobb beiskolázni, mielőtt elválnak a szülei - ez már minimum hat év, plusz a jegyesség meg a terhesség.

Ha az ember akar két gyereket, bárhogy is számolja, az egy tízéves projekt.

Én erről beszélek: a szexuális forradalom után nem hiszek a holtomiglan-holtodiglan vágyképeiben, ugyanakkor azt gondolom, hogy egy hatéves gyerek egy szétköltözést már fel tud dolgozni lelkileg. Én annyi voltam, amikor a szüleim elváltak, akkor persze gyűlöltem, de ha most kell ezt megítélnem, szerintem jól tették, mert emlékszem, milyen kegyetlen veszekedések zajlottak előtte.

A válás mindenképpen jobb, mint az állandósult balhé.

Szóval abban hiszek, hogy az ember merjen belevágni, vállalja a következményeket, a felelősséget, és próbálja a kapcsolatot a szándékainak leginkább megfelelő mederben tartva egy nyolc-tíz éves intervallumban működtetni, és abban kitartani. Ennél több a XXI. században szerintem sajnos nincs. Nekem is ez a szándékom, de ehhez azt hiszem, kéne egy halandóságra eszmélés, közkeletű szóval élve: felnőtté válás. Van, aki egy étteremben nem tud harmincötféle étel közül választani, csak ül kezében az étlappal. Egy ponton azonban a körmére ég a helyzet, és nem lesz vacsorája, csakhogy ő nem az a vendég, aki egykönnyen választani tud, mert ha bármelyiket is kiválasztja, azzal az összes többi étel lehetőségét elveszti. Míg válogat, egyszerre valamennyi étel potenciálisan a vacsorája.

Így aztán amíg az ember nincs maradéktalanul tisztában azzal, hogy az ideje véges, addig válogat, mert a végleges választás olyan megmásíthatatlan, mint a halál, amitől az ember érthető módon fél.

Ahhoz kell a saját halandóságomra való ráeszmélés, hogy képes legyek választani és vállalni a következményeket.

%%: Most az út felénél jársz, hogy látod, sikerülni fog?

Puzsér: Rajta vagyok. Szeptemberig hagytam magamnak időt, még van addig négy hónapom.


%%: Hol jártál?

Puzsér: Három hónap alatt óceántól óceánig beutaztam az Egyesült Államokat, azóta Európában utazgatok. Bevallom, konfliktusom van azzal, hogy a csodálatosan érdekes életemről beszéljek. Minden semmirekellő celeb úgy véli, hogy az ő hallatlanul izgalmas mondókája arról, hogy mit vacsorázott aznap este, a Facebookra tartozik. Abban bízom, hogy én nem ugyanezt tanúsítom: igyekszem beszámolni az esendőségemről, a félelmeimről, a gyengeségemről.

Nagyon erős kétségeim vannak afelől, hogy bárkit is érdekelne, hogy én merre utazgattam, vagy hol tartok az elvonulásommal.

Persze azt, hogy ami velem történik, közérdekű és érdekes, olyan édes elhinni, akár a cukrozott méz - csakhogy én nem vagyok képes elhinni ezt, ezért mindig rossz érzésem van, ha magamról beszélek. Ugyanakkor azt is látom, hogy a Facebookon egy torz kép alakult ki a Puzsérról, én ugyanis munkakörileg kritizálok, és sok mindennel kapcsolatban van erős, legtöbbször lesújtó véleményem.

Ezért az a kép alakult ki széles tömegekben, hogy a Puzsér negatív, rosszfej, zsörtölődő, agresszív és megkeseredett - ami hát finoman szólva nem igaz.

Sok mindenért tudok lelkesedni, Magyarországon azonban erre kevés alkalmam adódik - olyan súlyos a kulturális válság, hogy ténylegesen alig van mit dicsérni. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a nyilvános szereplőket, akiket ebben az országban méltatni lehet - csakhogy erről nem én tehetek. Nem én lettem negatív: nem az történt, hogy egy éve még jó volt a Pintér Béla Társulata, most meg már nem elég jó, mert én megkeseredtem. Pintér Béla az minden körülmények közt jó, csakhogy egy Pintér Béla nem csinál nyarat.

Ebből a szempontból jó lehet egy ilyen interjú, mert talán fest egy reálisabb képet, ami esetleg eloszlatja azt a sok ostobaságot, amit az emberek a Puzsérról gondolnak.

Persze nekem Hajdú Péter életét kéne élnem, hogy ne gondolják azt, hogy meg vagyok keseredve, egy áloméletet kéne demóznom a négy égtáj felé, de attól, hogy nincs se csajom, se gyerekem, se Porsche Panamerám, még nem vagyok sem negatív, sem agresszív.

%%: Mihez kezdesz szeptembertől, ha hazajössz?

Puzsér: Három-négy évre hazaköltözöm, elkezdek dolgozni: rádiózni, tévézni - lényegesen intenzívebb jelenlétem lesz. Már folytatok tárgyalásokat, de részleteket egyelőre nem árulhatok el. Nem azt mondom, hogy szeptemberben találnom kell valakit, hanem azt, hogy

a következő barátnőmnek gyereket csinálok, már nem hetyegni akarok vele, vagy egy-két évet átbulizgatni.

Nincs hova hátrálnom, többször már nem tudom azt hazudni magamnak, hogy "Hát ő sem az Igazi - keresnem kell valaki mást, akit pár évig még d**hatok”.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?