SZTÁRDZSÚSZ

Ex­sze­relme ret­tegve ment el Orbán Józsi te­me­té­sére

Orbán Józsi egy­kori sze­relme össze­tört, te­je­sen ma­gára ma­radt. Azt ál­lítja, a ze­nész ba­rá­tai meg­ve­tik őt, el­for­dul­tak tőle.

A 100 Folk Celsius legendás tagját több százan kísérték utolsó útjára, csütörtöki búcsúztatóján minden barátja és tisztelője megjelent. A budapesti Nagyboldogasszony főplébánián köszönhettek el szerettei  Orbán Józsitól, aki hetvenéves korában, hosszú betegeskedés után július 30-án hunyt el.

Fotó: Szabolcs László
EZT OLVASTAD MÁR?

A búcsú mindenkinek fájt, de a Józsi egykori kedvese reményt vesztve állt a templomban és később Józsi sírjánál. Már korábban is arról cikkeztek a lapok, hogy Andrea tizenöt év után elhagyta a beteg zenészt, de később mégis megcáfolták ezt a híresztelést.

Most kiderült az igazság, a nő a kolléganőjének öntötte ki a lelkét, úgy érezte, már senki nem áll mellette.

Andrea elesettnek érzi magát
Andrea elesettnek érzi magát
Fotó: Szabolcs László

"Nagyon egyedül érzem magam. Józsi barátai haragszanak rám, nem vesznek rólam tudomást”

- kezdte Andrea, aki a templomi szertartás után félve ült be a zenész temetésére tartó kisbuszba.

"Erősnek kell lennem, mert senki nem foglalkozik velem. Igaz, hogy az utolsó időszakban nem látogattam túl gyakran Józsit, de csak azért nem, mert én is beteg vagyok.Képtelen voltam feldolgozni, ami vele történik, közben igyekeztem magamon is segíteni. Több mint tizenöt éve ismerjük egymást a fiúkkal, de most mindennek vége, elfordultak tőlem, bevallom, rettegtem beülni a buszba. Úgy érzem, hogy engem senki nem akar megérteni, pedig csak mert nem vagyok rákos, még komoly betegséggel küzdök, amiből egyre inkább úgy érzem, hogy nincs kiút, és gyógyszer sincs rá.”

Eközben a címlapon

– panaszolta Andrea, aki kétségbeesésében sírásban tört ki.  

A megtudta, Orbán Józsi komolyan vette Andrea problémáját, halála előtt néhány héttel még gondoskodni akart róla.

Ha további részleteket szeretnél megtudni, olvasd el a szombati lapszámában.