Létrehozva: 2019.03.26.

Névtelen bankkártyával fizették a nálunk letartóztatott terroristát

Miután az Európai Unióba érkezett, név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetõje volt - az információt megerõsítette a férfi ügyvédje az M1-nek. Úgy tudni, hogy havonta 500 eurót, vagyis több mint 150 ezer forintot utaltak a kártyára - hangzott el az M1 Híradójában.

A férfi 2016-ban érkezett Európába, tavaly decemberben akadt fenn egy ellenőrzésen, Ferihegyen. Vasárnap rendelte el letartóztatását a magyar bíróság. Tagadja, hogy terrorista lenne. Az M1 információi szerint azzal védekezik, hogy valójában a görög titkosszolgálat ügynöke.

Állítólagos titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva szerette volna elkerülni a letartóztatást a terrorcselekménnyel gyanúsított Hassan F. Bírósági meghallgatásán a férfi azt mondta, hogy a görög titkosszolgálat ügynöke, és azon dolgozik, hogy minél több, Európába szökött dzsihadistát rendőrkézre juttasson

Azt ígérte, hogy többet is elárul, ha a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egyedül hagyják a tárgyalóteremben a bíróval és a védőjével. Ajánlatát a bíróság elutasította, a TEK pedig vizsgálja annak komolyságát.

Sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson a férfi, amivel megpróbálja magát kihúzni az ügyből – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója. Minden információt, ami a férfi szájából elhangzik, megvizsgálnak, akár nemzetközi partnerek segítségével is – tette hozzá.

Terrorszervezettel nem működik együtt egy hatóság sem

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-nek azt mondta, hogy nincs az a titkosszolgálati érdek, ami miatt a görögök, vagy bármely európai ország hatóságai együttműködnének az Iszlám Állam egyik vezetőjével.

Hassan F. ügye hétfőn az Országgyűlésben is szóba került. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a szír férfi esete is bizonyítja, hogy a migránskártyákkal Brüsszel terroristákat is pénzelhet.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ez a brutális dzsihadista legalább húsz ember kivégzésével hozható összefüggésbe, jellemző módon menekültnek állította be magát, anonim bankkártyát is kapott. „Ennyit arról, hogy ezeket a kártyákat mennyire lehet ellenőrizni” – fogalmazott az államtitkár.

 

 

Hassan F. a gyanú szerint 2016-ban Szíriában az Iszlám Állam emírjeként öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi Homs városában bosszúból, és a lakosság megfélemlítésére kivégezte egy család húsz tagját, mivel egyikük megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

Hassan F. emellett szerepelt az Iszlám Állam propagandavideóiban is. A férfi ellen a Fővárosi Nyomozó Ügyészség folytat eljárást. Hassan F. mindent tagad, azt állítja, összetévesztik valakivel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek