Létrehozva: 2019.06.21.

Nem hiszed el, miért hajtottak be az autók a vízzel telt aluljáróba

Fél óra alatt csordultig telt a szolnoki Széchenyivárosba vezetõ aluljáró. A helyiek elmondása szerint az elsõ autó sofõrje nem mérte fel a vízoszlop magasságát, és a lefulladt az autója. Két másik autót is teljesen ellepett a víz, a sofõrjeik a tetõn ücsörögve várták, hogy a katasztrófavédõk kimentsék õket. A Ripost kiderítette, ki vezette az elsõ autót.

Egy fiatal pizzafutár vezette azt az autót, aki miatt mindenki beragadt a vízbe a szolnoki Széchenyivárosba vezető aluljáróba.

K. Anita úgy gondolta, még át tud jutni a gyorsan emelkedő vízen, ám piros Suzukija lefulladt, és ő is és a mögötte haladók az egyre növekvő vízben rekedtek. Az asszonyt nem viselték meg a történtek, boldogan szelfizett a mentésre várva az autója tetején, és osztotta meg a képet közösségi oldalán.

A közelben lakók már nem voltak ilyen derűsek, főleg, hogy tudták: a csatorna összes szennye az ő portájukra ömlik majd.

Amikor a villámár másnapján a %Ripost% a helyszínen járt, a lakók épp fertőtlenítettek és a károkat mérték fel. Az egész környéken, sőt a városban is terjengett a jellegzetes csatornaszag. 

"Percek alatt történt minden. Este 8-kor elkezdett esni az eső, és mi már csak azt vettük észre, hogy mindent elborít a víz. Ez nem az első eset itt: egy hónapja ugyanígy volt, csak akkor nem ragadt be senki. Valójában ezzel a hellyel mindig probléma volt. 1976-ban épült meg, és már akkor is hibás konstrukciónak bizonyult: nagy esőzéskor mindig elönti a víz. " - fejtegette Keskenyné Dobos Krisztina az aluljáró mellett lakó nő. 

"Ráadásul most a csatorna is kiöntött, mert ezek a régi csövek nem bírják a nagy terhelést "- tette hozzá Holecska József szomszéd, aki egykor a helyi csatornázási műveknél dolgozott.

"Tegnap térdig ért itt a víz. A mai reggelem azzal kezdtem, hogy eltakarítottam a szemetet, volt itt betét, használt wc-papír, fekália" - folytatta Krisztina.

A területet a kormányhivatal fertőtlenítette. A helyiek az aluljárót Széchenyi-uszodának nevezték el, és természetesen az internet népét is megihlették a történtek: számtalan mém készült a villámárvízről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-