Létrehozva: 2017.11.16.

Nagy a baj: papot hívtak Stadler Józsefhez

Egy hete kómában fekszik Stadler József a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán, pár napja papot hívtak hozzá...

Csak a monitorok zümmögése hallatszik a dunaújvárosi intenzív osztály üvegfallal elkülönített sarkában, ahol nyakig betakarva fekszik Stadler József. Az agyvérzéssel kórházba szállított akasztói juhászt infúzión keresztül táplálják, légzését gép segíti. Valaki az ágya mellé öt, apró szentképet is tett, hátha ez is segíti a gyógyulását.

A kórház orvosai egyelőre tanácstalanok, nem tudják, mikor tér magához betegük, de az állapotával kapcsolatban amúgy is teljes a hírzár. Eközben Akasztón sokan imádkoznak Stadler József felépüléséért.

– Úgy tudom, Jóskánál bent volt a pap, feladta neki az utolsó kenetet. De ez nem azt jelenti, hogy az intenzívről a temetőbe visz az útja

– reménykedett a juhász legjobb barátja, György. – Jóska már számtalan nehéz helyzetből kilábalt, most is így lesz. Amikor a börtönben végstádiumos rákos volt, csak azért engedték ki, hogy megváltsa a sírhelyét, utána pedig gyorsan felépült.

Stadler József egy hete került kórházba, amikor a solti Kurta Kocsmában a saját könyvét árulta, majd elájult. Csak egy percre tért magához, de amikor a mentőbe emelték, kómába esett. Gyerekei közül a katonaként a déli határnál szolgáló Milán nem tudta meglátogatni, de másik fia, Zoltán és Marietta másnap besietett hozzá. Az orvosok akkor annyit közöltek velük, hogy stabilizálták édesapjuk állapotát.

Beteg vagyok, a nyugdíjam felét tizenhatféle gyógyszerre költöm. Már megírtam a végrendeletemet, sok mindenem nincs, amit a gyerekeimre és a menyasszonyomra hagyhatnék. Nem gondolok a halálra, de ha eljön az idő, Akasztón szeretnék végső nyughelyet magamnak – mondta a Lokálnak korábban Stadler.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható