Létrehozva: 2019.08.13.

Megrázó részletek a rákospalotai gyilkosságról: ezért rendeztek vérfürdőt

Egy 51 éves férfinak azért kellett meghalnia, mert szólni mert a hangoskodóknak.

Csupán pihenni szeretett volna az az 51 éves férfi, akit a hét végén halálra szurkáltak budapesti albérletében. Támadója nem segített rajta, helyette egészen az ukrán–magyar határig menekült.

Három fiatal ukrán vendégmunkás dorbézolni kezdett szombat éjjel Rákospalotán, aminek az 51 éves magyar férfi nagyon nem örült. A Blikk információi szerint szó szót követett, majd a veszekedés hevében H. Róbert kést rántott, amit többször az áldozatába vágott.

A vérfürdő után a három férfi nem tétovázott sokáig, szinte azonnal menekülőre fogták, meg se álltak az ukrán–magyar határig. Lónyánál azonban fennakadtak a határellenőrzésen: az ukrán rendszámú autót szinte azonnal kiszúrták a határőrök.

"A három férfiból kettőt tanúként, míg társukat, H. Róbertet gyanúsítottként hallgattuk ki. A férfi őrizetben van, kezdeményeztük a letartóztatását" – tájékoztatta a sajtót Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség elmondása szerint a három férfi alig egy hete, legálisan érkezett az országba, vendégmunkásként.

A nyugodt utcában még hétfőn is mindenki a kegyetlen gyilkosságról beszélt. A házzal szemben lakó asszony egy hét alatt rengeteg bulit szenvedett végig.

"A fiatalokat nem ismertem, őket ritkán láttam, de az idősebbik már régóta itt lakott. Néha váltottunk egy-két szót, amikor a boltba ment, de soha nem beszéltünk személyes dolgokról, azt se láttam, hogy lenne családja, aki meglátogatja" – magyarázta az idős asszony.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni